„Kiváló Egyetem” elismerésben részesült a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja (PTE KK) az egészségügyben nyújtott kiemelkedő teljesítményéért. Az első alkalommal megjelenő Figyelő Medicina TOP200 évkönyv átfogó szempontrendszer alapján értékelte az egyetemi klinikákat, és a legjobbnak a PTE bizonyult.

 

Valamennyi szempontból kiváló eredményt ért el a PTE KK az egész magyar egészségügyről áttekintést adó Figyelő Medicina TOP200 évkönyv által kiírt pályázaton, ami a szakmai zsűri megítélése szerint azt jelzi, hogy az intézmény az egészségügyi ellátás igen széles területein nyújt egyenletesen magas teljesítményt, és így az első a magyar egyetemi klinikák közül. Az első alkalommal a PTE KK által megkapott díjat a második egészségügyi miniszteri csúcstalálkozón adták át, ahol az egészségügyet a rendszerváltás óta vezető miniszterek és államtitkárok osztották meg véleményüket politikamentesen a magyar egészségügy problémáiról és eredményeiről.

A Figyelő hetilap egészségügyi konferenciái több mint egy évtizede a magyar egészségipar kiemelkedő fontosságú rendezvényei, 2013-ban pedig első alkalommal jelent meg a Figyelő Medicina TOP200 évkönyv, amely Magyarországon elsőként kíván áttekintést adni az egészségipari szereplők szakmai és gazdasági tevékenységéről. A magyar egészségügy és egészségipar szereplőit átfogóan bemutató, neves szakemberek által jegyzett évkönyv meg-jelenése kapcsán a szerkesztőség pályázatot írt ki, amelyen a kiemelkedő munkát nyújtó egészségügyi intézményeket keresték.

A pályázat négy kategóriában, átfogó értékelési szempontok (többek között kórházi ágyak száma, a kórház minőségbiztosítási rendszere, szakdolgozók és orvosok képesítése, diplomával rendelkező dolgozók száma, stb.) alapján került kiírásra, és a PTE Klinikai Központja minden területen kiemelkedő eredményt ért el.A PTE KK az ország legnagyobb egészségügyi intézményei közé tartozik, 1557 aktív és 126 krónikus ágyon folyik egészségügyi ellátás, 28 klinikával és intézettel, közel háromezer munkatárssal. A zsűri kiemelte, hogy a progresszív egészségügyi ellátás csúcsintézményének számító Klinikai Központ rendkívül jól kiépített minőségbiztosítási rendszerrel rendelkezik.

A nagy szakmai elismerést jelentő díjat október 18-án Budapesten vette át Decsi Tamás, a PTE Klinikai Központjának főigazgatója Kovács Árpádtól, a Magyar Közgazdasági Társaság, illetve a Medicina TOP200 zsűri elnökétől és Nógrádi Tóth Erzsébettől, a Medicina TOP200 alapító főszerkesztőjétől.

{module Forrás: edupress}