Vasárnap 13. alkalommal rendezi meg a Tudás Útja elnevezésű félmaratoni futóversenyt a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség. A budapesti kampuszok mentén elhaladó verseny egyben egyetemi-főiskolai félmaratoni országos bajnokság is, ám nem csupán a 21,095 km-es távon lehet indulni, hanem a 6 kilométeres Akadémiai 6-ost is választhatják a futni vágyó egyetemisták.

Sőt, ez utóbbi, úgynevezett példamutató futáson bárki rajtolhat, nem csak a felsőoktatási intézmények hallgatói.Budapest egyetlen, kifejezetten egyetemi hosszú távú utcai futóversenye a főváros legszebb részein halad keresztül, nevéhez méltón érintve az egyetemeket és a Magyar Tudományos Akadémia épületét, mely egyben a rövidebb táv célja is. A rajt 11 órakor lesz a Nagyvárad téren.

 

A TAO-rendszer előmozdítja az utánpótlásképzést

A magyar utánpótlásképzésben és a sporthoz kapcsolódó gazdasági tevékenységekben is érdemi elmozdulást hozott a társaságiadó-kedvezmény (TAO) rendszere – jelentette ki Kósa Lajos, Debrecen.

A felsőoktatás sportban, élsportban és az olimpiai mozgalomban játszott szerepéről rendezett konferencia megnyitása előtt a politikus jelezte: a kétnapos tanácskozáson kiemelt téma a TAO-rendszer eddigi eredményeinek értékelése.

Kósa Lajos szerint ez azért jelentős, mert eddig erről még nem készült átfogó értékelés gazdasági és sportszakemberektől. A politikus felidézte: a TAO – amelynek lényege, hogy a vállalkozások az öt látványsport utánpótlásképzésére fordított támogatásukat leírhatják a társasági nyereségadójukból – egy politikai akció volt, amelynek a miniszterelnök állt az élére.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a TAO nemcsak sport, hanem gazdaságfejlesztési program is, amelynek a gazdaság fehéredése lehet az egyik hozadéka.

Debrecenben eddig 6,4 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg a program segítségével, ebből 4,9 milliárd volt a közvetlenül felajánlott nyereségadó, a többi önrész. Ebből összesen 21 labdarúgó, kézilabda, jégkorong, kosárlabda és vízilabda sportszervezet részesült a városban.

Tóth Miklós, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke elmondta: a debreceni konferencia az első tudományos alapokon nyugvó kiértékelése az olyan „kísérleteknek”, mint a TAO-rendszer vagy a mindennapos testnevelés bevezetésének hatása, de a jövőben évente szeretnék azokat értékelni.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) gazdasági főigazgatója a TAO-rendszer fenntartását szorgalmazta, megítélése szerint ugyanis e nélkül a most épülő szakmai munka és a hozzá kapcsolódó intézményrendszer működésében „hatalmas problémák állhatnak elő”.

Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a Balatonbogláron létrehozandó kézilabda-sportkomplexum jelentőségét méltatta, kiemelve, hogy az a sportolók mellett az edző- és játékvezetői képzésben is világszínvonalú szakmai munkát tesz lehetővé.

A DE Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma Sportgazdasági és -menedzsment tanszéke, valamint a MOB által rendezett konferencián több szekcióban mintegy kéttucatnyi szakember – egyetemi oktató, sportvezető – értékeli ki a felsőoktatás, a gazdaság és a sport kapcsolatának aktuális kérdéseit.

{module Forrás: edupress|none}