Munkanélküli diplomásoknak is segítséget nyújthat a kormány múlt héten indított kulturális közfoglalkoztatási programja, mely Hoffmann Imre közfoglalkoztatási és Halász János kulturális államtitkár szerint „újra megtanítja dolgozni a résztvevőket, olyan tudás birtokába hozva őket

amelynek köszönhetően aztán a munkaerőpiacon is meg tudják állni a helyüket”, de olyan kulturális szakemberek jelentkezését is várják, akik szeretnék felfrissíteni a tudásukat.

A hazánk településeinek mintegy harmadát érintő, 2014. április 30-ig tartó projekt összköltsége megközelítőleg 2,5 milliárd forint, mellyel 4000 fő foglalkoztatása valósul meg, akiknek a projekt hat hónapos időtartama alatt havi bruttó 96 800 forintot kínál az állam.A most indított kulturális közfoglalkoztatási program résztvevőinek nagyjából a fele lehet diplomás, őket a kormány most újra meg akarja tanítani dolgozni. A hazánk településeinek mintegy harmadát érintő, 2014. április 30-ig tartó projekt összköltsége megközelítőleg 2,5 milliárd forint, mellyel 4000 fő foglalkoztatása valósul meg, akiknek a projekt hat hónapos időtartama alatt havi bruttó 96 800 forintot kínál az állam. A program által a közfoglalkoztatottak betekintést nyernek a közösségszervező- és közművelődési munkába, részt vesznek helyi rendezvények megszervezésében, civil szervezetek életében, a helyi kulturális és közösségi értékek feltérképezésében, közösségi koncepciók előkészítésében, közösségszervezésben és más tevékenységekben.

A program kísérleti szakaszában már több állami intézmény fogadott közfoglalkoztatottakat, az MTVA archívumaiban digitalizáló közmunkások tapasztalatairól még propagandakiadvány is készült Közfoglalkoztatás másként címmel – írja az Origo, hozzátéve, hogy az MTVA tájékoztatófüzete szerint a közmunkásaik több mint fele felsőfokú végzettségű volt, nyelvvizsgával pedig a belső, szerződéses munkatársaknál is nagyobb arányban rendelkeztek. Az Origo információi szerint a próbafázis tapasztalatai alapján dolgozta ki a Nemzeti Művelődési Intézet a november elején indított kulturális közfoglalkoztatási program alapjait, amelyet az ország minden megyéjében meghirdettek, de szerint Nyugat-Magyarországon (ahol eleve valamivel kedvezőbbek a munkaerő-piaci adatok) többnyire aluljelentkezést tapasztaltak, keleten viszont a várakozásoknak megfelelően nagy volt az érdeklődés.

A jelentkezők legtöbbje valószínűleg digitalizálni fog, 3700 főből ugyanis nagyjából ezret a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) fogad. Közülük 700 közmunkás vidéken, 300 pedig a fővárosban dolgozik majd.

{module Forrás: edupress|none}