Szerdán tárgyalja a felsőoktatási stratégiát a kormány – mondta Klinghammer István Budapesten. A felsőoktatási államtitkár kérdésre kiemelte: amit a kereskedelmi és az iparkamara kért, az benne van a stratégiában. Jelezte: elkészítették a kapcsolódó szükséges törvénymódosításokat és a felsőoktatási finanszírozásról szóló kormányrendelet-tervezetet is.

A Felsőoktatási Kerekasztal a szeptember 20-i ülésén nagy többséggel, 10:1 arányban fogadta el a felsőoktatási stratégiát. A dokumentumot egyedül a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) nem támogatta. Parragh László, az MKIK elnöke akkor úgy fogalmazott: az sok ponton jó irányba mutat, de összességében nem fogadják el. Az elnök a munkaerő-piaci igények megfogalmazását hiányolta az anyagból, és fontosnak tartotta a természettudományos képzést, a mérnökképzést, valamint a duális képzést, ezek – szerinte – nem szerepelnek kellő hangsúllyal a stratégiában.

A szeptemberben elfogadott stratégia többek között a nemzeti tudományegyetemek, egyetemek, főiskolák és közösségi főiskolák besorolását tartalmazza. A dokumentum mindezek mellett kitér az új finanszírozási alapelvekre, tartalmazza a kiválósági professzori cím bevezetését is a kiemelt egyetemeken. A működtetéssel kapcsolatos feladatokat a kancellárok veszik majd át, ezáltal az akadémiai vezetést tehermentesítenék az intézményekben.

Klinghammer István vasárnap arról is beszélt: koncepciót állítottak össze, hogy az uniótól a 2014-20-as időszakra érkező forrásokat hogyan és mire kellene felhasználni a felsőoktatásban.

Egy másik témára vonatkozó kérdésre rögzítette: a zárolásokról még májusban döntés született, és az a felsőoktatási intézmények működését nem veszélyezteti.

{module Forrás: edupress|none}