„Marc Chagall és Ámos Imre munkássága a kelet-európai, a nyugat-európai, valamint a zsidó identitás sajátos háromszögében fogalmazódik meg” – mondta el a magyar–francia–izraeli együttműködésben létrejött kiállításhoz kapcsolódó szeminárium megnyitóján Hammerstein Judit kulturális helyettes államtitkár 2013. november 28-án a Magyar Nemzeti Galériában.

Hammerstein Judit köszöntő beszédében kiemelte: az idei év különösen gazdag volt olyan kiállításokban, amelyek Magyarország, Franciaország és Izrael közös törekvésének gyümölcseiként jöttek létre. Nemrég zárt a Nemzeti Galériában a Monet, Gauguin, Szinyei-Merse, Rippl-Rónai – Impresszionista és posztimpresszionista remekművek a jeruzsálemi Izrael Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum gyűjteményeiből című kiállítás, és jelenleg is látható a száz éve született, Franciaországban élt, magyar származású Rozsda Endre műveit bemutató tárlat, valamint a párizsi Musée d’Orsay-ban az Allegro Barbaro – Bartók Béla és a magyar modernizmus című kiállítás.

 

A Chagall-Ámos kiállításhoz kapcsolódó szeminárium kapcsán felidézte: Chagall, akárcsak Ámos, Európa keleti feléből érkezett Franciaországba. Új hazájuk mindkettőjük számára új perspektívát nyújtott, de csak azt vették át belőle, ami nem halványítja el az otthoni, Chagall esetében az orosz, Ámos esetében a magyar hagyományt. Kísérte őket a vállalt zsidó sors, amely vallást, kultúrát és tradíciót egyaránt jelentett. A zsidó azonosságtudat művészetük legfontosabb ihlető forrása. Mindketten olyan zsidó közösségből jöttek, amelyben nagy szerepet játszott a közösséghez tartozás erejét hirdető haszidizmus. Ez a csodák kitáruló világát jelentette Chagallnak, és egyetlen vigasza volt a sok millió sorstársával együtt mártírhalált szenvedett Ámosnak.

 

„Az ikerkiállítás az egymással párbeszédet folytató alkotások bemutatásával a két életpálya, a két sors hasonlóságainak és különbözőségeinek tükröztetésével olyan jelentéstöbbletet eredményez, amely messze túlmutat az életművek külön-külön való bemutatásán” – jegyezte meg a helyettes államtitkár.

 

A Chagall és Jézus keresztre feszítése címmel megrendezett szimpóziumon előadást tartott Ziva Amishai Maisels, a jeruzsálemi Héber Egyetem művészettörténet tanára, Nathalie Hazan-Brunet, a párizsi Judaizmus művészete és történelme múzeum kurátora és Rózsa T. Endre, művészettörténész, kritikus.

 

A Marc Chagall: Háború és béke között – Ámos Imre: A magyar Chagall című kiállítás 2014. január 5-ig látható a Magyar Nemzeti Galériában.

Forrás: kultura.hu