Tények és tévedések a megfázással kapcsolatban

A legnyilvánvalóbb tévhit, hogy a megfázás a hidegtől van. Valójában nincs megfázás kórokozó nélkül, így nem a levegő hőmérséklete okozza a problémát, hanem a kórokozók, illetve az azokkal elbánni képtelen, gyenge immunrendszer. A továbbiakban néhány tippet, illetve téves elképzelést eloszlató magyarázatot osztunk meg.

A jó öreg húsleves

Megfázás esetén sokan a jól bevált húslevesben bíznak, és valóban, ha betegen ebből eszünk egy nagy tányérral, hamar jobban érezhetjük magunkat. Ám ennek oka a benne található fehérje, illetve a tény maga, hogy folyadékot fogyasztunk. Gyógyerőt ne tulajdonítsunk neki, de közérzetünkön sokat javíthat.

 

A „jó” baktériumok

Megelőzésre és a betegségek kezelésére is sokan esküsznek a pro-, illetve prebiotikumokra, és a szakemberek is egyetértenek abban, hogy az ezekben található „jó” baktériumok képesek felvenni a harcot a káros baktériumokkal. A Pediatrics című lap egyik korábbi számából kiderül, hogy azok a gyerekek, akik heti két alkalommal probiotikumokat kaptak, ritkábban betegedtek meg.

 

Méz és tea

Köhögésre, fájó torokra mi sem esik jobban a méznél és citromnál. Szakértők szerint a mézes-citromos tea valójában csak azért segít, mert bármilyen forró folyadék segít ilyen esetben, ám a méz bizonyítottan jótékony hatással van az éjszakai nyugalomra is, a beteg gyerekek ugyanis kevesebbet köhögnek, ha lefekvés előtt megesznek belőle egy kanállal.

 

Gyógynövények

Az echinacea, avagy kasvirág az egyik leggyakrabban használt gyógynövény megfázás és influenza esetén, hasonlóan a kalobához, amely egy dél-afrikai muskátligyökér-kivonat. Amint arról Mike Gleeson, a Loughborough Egyetem professzora beszámolt, ezek megfázáscsökkentő hatása nem bizonyított, ám tény, hogy mindkét gyógynövény javítja a sejtfunkciókat, ezáltal csökkentheti a kellemetlen tüneteket.

 

Vitaminok

A D- és C-vitamin egyaránt nagy népszerűségnek örvend, előbbi a csontok védelme mellett állítólag a megfázás ellen is segítséget nyújthat, utóbbi pedig az immunrendszer erősítésében tölt be fontos szerepet. Szakértők szerint azonban nem mindenkinél egyformán hatásosak, a D-vitamint azonban ettől függetlenül mindenkinek ajánlják, aki nem jut elegendő természetes napfényhez. A C-vitaminnal szemben is vannak, akik szkeptikusak, Paul Little professzor, a Southampton Egyetem munkatársa szerint sem a megfázás megelőzésében, sem a leküzdésében nem segít.

 

Inhalálás

Vannak, akik a gőz feletti inhalálásban hisznek, és bár valóban kellemes érzés megfázás esetén, sőt még a tüneteket is enyhítheti, valódi gyógyulás ezzel sem érhető el. Ezzel együtt éjszakai köhögés esetén javasolt alkalmazni, sőt ha némi mentolt is csepegtetünk a forró vízbe, azzal légútainkat is felszabadíthatjuk.

 

Kézfertőtlenítés

A fertőzések elkerülése érdekében sokan mindig maguknál tartanak egy tubus antibakteriális kézfertőtlenítő gélt, ám ez nem helyettesítheti az alapos kézmosást, melyhez meleg víz és szappan szükséges. Emellett legalább 20 másodpercig kell mosnunk a kezeinket, majd ugyanilyen alaposan meg is kell szárítani.

Forrás: otvenentul.hu

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1