A Nyelviskolák Szakmai Egyesülete (NYESZE) örömmel értesült a Nemzetgazdasági Minisztérium új felnőttképzési törvényre vonatkozó jogszabály-értelmezéséről, amely szerint a törvény kizárólag az államilag támogatott, hazai és uniós forrásokból megvalósuló áfamentes képzésekre vonatkozik.

A szervezet kiemelte: a törvény ilyen értelmezésének köszönhetően a céges nyelvi képzések feltételei a korábbiakhoz képest nem változnak, továbbra is alkalmazkodhatnak a munkaerőpiac diktálta változatos igényekhez. A NYESZE üdvözli egyúttal, hogy a jövőben is lehetőség van az olyan kisebb nyelvstúdiók, magántanárok szabad tevékenységére is, akik az engedélyeztetési eljárás költségeit nehezen tudnák kifizetni, előírásait nehezen tudnák betartani.

A nemzetgazdasági tárca szerint nem lehetetlenül el a nyelvi magánoktatás, amennyiben a magántanárok a piaci alapú működést választják, a továbbiakban is szabadon, tehát kaució és engedélyeztetés nélkül végezhetik tevékenységüket.