Polikróm azaz sokszínű!

A Polikróm online művészeti folyóirat 2013 januárjában született meg Hajdúszoboszló városában. A lap alapítója és főszerkesztője Egri László költő, tanár. Mivel a publikálások témaköreit nem kívánják egy bizonyos tartalmi struktúrára korlátozni, ezért kapta a lap a Polikróm, azaz sokszínű elnevezést.

A folyóirat azzal a céllal jött létre, hogy fiatal, tehetséges diákok számára biztosítson publikálási lehetőséget. Teret kívánnak biztosítani annak, hogy változatos témákról szólaltassanak meg művészi érdeklődéssel rendelkező diákokat, fiatal szerzőket, akik úgy érzik szívesen tennék közzé színvonalas alkotásaikat. Mindezzel elő kívánják segíteni egy esetleges későbbi tudományos - művészeti pályafutás elindulását is.

Már az első lapszámba is szép számmal érkeztek igényes alkotások külhoni magyar diákok tollából, így a folyóirat könnyen a Kárpát-medencei magyar ifjúság egyik összetartó kapcsává is válhat.

A három tagú szerkesztőség fő célkitűzései a következőek:

- interaktivitás megvalósítása olvasóinkkal.

(Fordított szerkesztői napok, amikor az olvasók szerkesztik a lapot.)

- alkotói pályázatok kiírása.

- sokszínű művészeti érték közvetítése.

- fiatal, tehetséges szerzők felkarolása, számukra megjelenési lehetőség biztosítása.

Az időszaki kiadvány ingyenes, online formában érhető el, évente két alkalommal jelenik meg. Egy nyári (június) és egy téli (december) lapszámból áll. Az interjúk, kritikák, versek, novellák, műfordítások és tanulmányok mellett jól megférnek a különféle alkotói technikákkal megvalósított grafikai munkák is. Az alkotások mellett pályázatok, művészeti felhívások közzétételére is teret biztosít a Polikróm.

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1