Egyedülálló mobilkommunikációs képzés indult az SZTE-n

Az országban egyedülálló, négy féléves, az intézmény kommunikáció- és médiatudomány szakos diákjai által felvehető speciális képzést indított a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - közölte Szajbély Mihály tanszékvezető egyetemi tanár február 5-én a Tisza-parti városban.

Az ingyenesen elvégezhető, 13 kurzusból álló speciális modul célja, hogy a közösségi média és a mobilkommunikációs eszközök alkalmazását a hallgatók ne csak felhasználói szinten sajátítsák el.

 

A több mint húszéves szegedi kommunikációszakos oktatás akkor nyújthat a jövőben is jól konvertálható, széles körben alkalmazható tudást, ha folyamatosan lépést tart a technológiai újdonságokkal - mondta a professzor az új speciális képzésről tartott sajtótájékoztatón.

Az ingyenesen elvégezhető, 13 kurzusból álló speciális modul célja, hogy a közösségi média és a mobilkommunikációs eszközök alkalmazását a hallgatók ne csak felhasználói szinten sajátítsák el - közölte.

Balogh Csaba, a képzés koordinátora elmondta, hogy a diákok megismerhetik a digitális kultúrával és az információs társadalommal kapcsolatos kutatásokat, a tartalomszolgáltatás és a mobilkommunikáció alapjait, illetve gyorsan változó trendjeit. A képzésben részt vevő vezető piaci szereplők a gyakorlati oktatás során valós példákon keresztül mutatják be az alkalmazott technikai és marketingeszközöket, szoftvereket, szolgáltatási lehetőségeket.

Az oktató hangsúlyozta, nagy a piaci igény az infokommunikáció terén elméleti tudással és gyakorlati ismeretekkel rendelkező szakemberek iránt.

Forrás:

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1