A mindennapi testnevelésóra keretében 320 lovarda részvételével indul majd a lovaskultúra-oktatás az iskolákban szeptembertől – jelentette be Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

A kormány tavaly döntött arról, hogy 1,6 milliárd forintot fordít az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad felújítására és 2 milliárd forintot szán a Nemzeti Lovarda európai szintű újjáépítésére.

Budai Gyula államtitkár elmondta, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, valamint a Magyar Lovassport Szövetség képviselőiből álló, korábban létrehozott munkacsoport elkészítette azt a koncepciót, mely alapján állami finanszírozás mellett idén szeptember 1-jével 320 lovarda részvételével, csaknem 300 általános iskolában meg tud valósulni a mindennapos testnevelési óra keretében történő lovaskultúra-oktatás.

{module Forrás: edupress}