Vakációtervezés

Avagy mit csináljon a gyerek 80 napig? “A jogilag legálisan működő, azaz nem „feketén” szerveződő táborok esetében nincs előírás sem a felügyelők számával, sem esetleges végzettségükkel kapcsolatban.”

Ennek ellenére idén már március elején elindultak a jelentkezések a nyári táborokra, a helyek pedig napról napra kevesebbek. – mondta Tóth Béla, a Táborfigyelő.hu oldal vezetője. „A nyári boldog vakáció 80 napja azonban igen komoly fejtörést okoz a családoknak, nemcsak azért mert akár heti 50-80 ezer forintra is tehető egy tematikus tábor részvételi díja, hanem a gyermekekre leselkedő veszély miatt. Sajnos a mai napig nem megoldott a táborok minőségbiztosítási rendszere, még pedagógus végzettség sem kell ahhoz, hogy valaki tábort szervezzen. Jelenleg bárki szervezhet tábort, aki rendelkezik vállalkozói igazolvánnyal vagy adószámmal. Jobb óvatosnak és körültekintőnek lenniük a gyermekeiknek legjobbat akaró szülőknek is. A Felelős Szülők Iskolája május 11-i III. Vakációváró fesztiválján táborexpo keretében mutatja be azokat a sport, nyelvi, drámapedagógia táborokat és családi programokat, melyeket szakmai védjegyével látott el. Az érdeklődők itt személyesen is ismerkedhetnek meg a táborvezetőkkel, a gyerekekkel foglalkozókkal, aki ízelítővel is várják a látogatókat.” – mondta el Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapítója.

 

tovább: http://felelosszulokiskolaja.hu/index.php/2014/05/04/meg-mindig-hianyzik-a-taborok-szakmai-minositese-hogyan-valasszunk/

eseményről: https://www.facebook.com/events/638736269495482/

partnerekről: http://felelosszulokiskolaja.hu/index.php/category/grund/

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1