Több mint 10 ezerrel nőtt a felsőoktatásba jelentkezők száma

Idén 10 909 fővel emelkedett a felvételizők száma: összesen 106 146-an jelentkeztek az ősszel induló felsőoktatási képzésekre. Az öt legnépszerűbb képzés a gazdálkodási és menedzsment, a gépészmérnöki, a jogász, a mérnökinformatikus és az óvodapedagógus lett.

A képzési területek közül a 2013-as általános felvételi eljáráshoz hasonlóan ismét a gazdaságtudományok, a műszaki és a pedagógusképzés került dobogóra a felvételizők száma alapján. A nappali munkarendű mesterképzésben magasan a pedagógusképzés lett az első a képzések listáján 5314 felvételizővel. Az egyetemek közül a Károli Gáspár Református Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Semmelweis Egyetem iránt nőtt legnagyobb arányban az érdeklődés.

 

Idén megállt az elmúlt évek csökkenő tendenciája, többen jelentkeztek, mint tavaly. A 2014 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre összesen 106 146an nyújtottak be jelentkezési kérelmet, 10 909 fővel többen, mint a 2013-as általános felvételi eljárásban. Közülük csaknem 70 ezren alapképzést jelöltek meg első helyen, felsőoktatási szakképzést pedig 4991-en. A felsőfokú végzettséggel rendelkező felvételizők közül több mint 21 ezren jelentkeztek első helyen mesterképzésre.

A legtöbb egyetemre többen jelentkeztek, mint tavaly

Idén a 2014-es általános felvételi eljárás során kiugróan nőtt az érdeklődés a Károli Gáspár Református Egyetem iránt, ahova 1845, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem iránt, ahova 1037 és a Semmelweis Egyetem iránt, ahova 1435 fővel többen jelentkeztek, mint 2013-ban. Szintén jelentősen megemelkedett a felvételizők száma többek között az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán (165 fővel), a Kaposvári Egyetemen (556 fővel), és a Széchenyi István Egyetemen (515 fővel). Csökkent viszont a jelentkezők száma 639 fővel a Kodolányi János Főiskolán, 813 fővel a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, 167 fővel a Szolnoki Főiskolán és 355 fővel a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Csaknem 40 százalékkal nőtt a pedagógusképzésre jelentkezők száma

A képzési területek közül idén is a gazdaságtudományok, a műszaki, a pedagógusképzés, a bölcsészettudományok és a társadalomtudományok voltak a legnépszerűbbek a jelentkezők körében. Tavaly 23 992 jelentkezővel és idén 26 055 jelentkezővel a gazdaságtudományok képzési terület lett az első, és második a műszaki képzési terület 2014-ben 19 890 jelentkezővel. A pedagógusképzés az a terület, ahol a legnagyobb arányban nőtt a jelentkezések száma: 2013-ban 14 225-en, míg idén már 17 812-en felvételiztek. A nappali munkarendű mesterképzésben is a pedagógusképzésnek nőtt a népszerűsége, az első helyen végzett a képzések listáján 5314 felvételizővel.

A legnépszerűbb képzés a gazdálkodási és menedzsment lett

A Felvi.hu idei jelentéséből kiderült: a 2014-es általános felvételi eljárás során a legtöbben első helyen a műszaki, illetve a gazdaságtudományok képzési terület, valamint a pedagógusképzés valamely szakát jelölték meg. Az öt legtöbb első helyes jelentkezést vonzó alapképzés és osztatlan mesterképzés idén a gazdálkodási és menedzsment (3 414 fő), a gépészmérnöki (2 986 fő), a jogász (2831 fő), a mérnökinformatikus (2747 fő) és az óvodapedagógus (2733 fő) lett. Őket csökkenő sorrendben a turizmus-vendéglátás, a pszichológia, az általános orvos, a kereskedelem és marketing, a pénzügy és számvitel, a villamosmérnöki, a gyógypedagógiai, a programtervező informatikus és a tanító képzés követi.

Amit még érdemes tudni: a legfontosabb dátumok

Idén is legfeljebb 5 jelentkezési helyet lehetett megjelölni, ebből a felvételizők átlagosan 3,4 szakot jelöltek meg. Az elektronikus és papír alapú jelentkezések feldolgozását követően az E-felvételi rendszerében a jelentkezők számára elérhetővé váltak az ügyintézési funkciók: az az egyszeri sorrendmódosítás, a személyes adatok módosítása és a dokumentumpótlás. Ezekre legkésőbb 2014. július 10-ig van lehetőség. A hiánypótlásra legkésőbb 2014. június 26-ig kaphatnak felszólítást a jelentkezők az érettségi bizonyítvány vagy felsőfokú oklevél hiánya, illetve az adatok hiánya vagy pontatlansága esetén. A jelentkezéshez és a pontszámításhoz szükséges dokumentumokat az E-felvételi Dokumentumok menüpontjában tudják feltölteni. Ha a feltöltés sikeres, a fájl megjelenik a Jelentkezésekhez csatolt dokumentumok táblázatban. Akinek nem áll módjában elektronikusan pótolni a hiányzó dokumentumait, a szükséges dokumentummásolatokat postai úton is beküldheti az Oktatási Hivatal, 1380 Budapest, Pf. 1190 címre július 10-ig.

A ponthatárok megállapítására és a felvételi eredmények kihirdetése várhatóan 2014. július 24-én lesz. A besorolási döntések a felvi.hu e-felvételi szolgáltatásában történő publikálását augusztus 5-t követően 15 napon belül, azaz augusztus 20-ig lesz lehetőségük a jelentkezőknek a jogorvoslatok benyújtására. A 2014. évi felsőoktatási pótfelvételi eljárást pedig várhatóan 2014. július végén hirdetik meg, melyre azok jelentkezhetnek, akik a 2014. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban nem jelentkeztek, vagy nem vették fel őket egy 2014 szeptemberében induló képzésre sem.

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1