Idén 25. alkalommal kerül megrendezésre az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karán a Híradástechnika Intézet szervezésében a határon túli magyar villamos-, gépészmérnök és informatikus hallgatók számára szervezett Nyári Egyetem. Ez alkalommal 30 határon túli diák vehet részt a programon Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, Partiumból, Bácskából és Délvidékről július 19-29. között.

A XXV. jubileumi ünnepélyes megnyitóra a július 21-én 9 órakor kerül sor, amelyen az Óbudai Egyetem vezetése nevében Dr. Gáti József kancellár, Prof. Dr. Vajda István egyetemi tanár, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar dékánja, Dr. Maros Dóra egyetemi docens, dékán helyettes és Borbély Endre, a Nyári Egyetem vezetője köszönti a résztvevőket. A plenáris előadást Prof. Dr. Vajda István tartja.

A szervezők fontosnak tartják, hogy ne csak elméleti ismeretek átadására kerüljön sor a tíz nap során, ezért szakmai gyakorlati programokkal is bővítették a részképzést. A Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar laboratóriumainak meglátogatása mellett a Budapesti Földi Űrtávközlési Állomásnál, a Budapesti Elektromos Művek Óbuda transzformátor állomásánál és a Vérmező alatt lévő teherelosztó központjánál, továbbá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál tesznek látogatást résztvevők.

A szakmai előadásokon és bemutatókon kívül különböző kulturális programokat is biztosítanak a rendezők. A Magyar Nemzeti Múzeum, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Művészetek Palotája, a Millenáris Park, a Terror Háza Múzeum, a Magyar Elektrotechnikai Múzeum, a Telefónia Múzeum és a Magyar Posta Múzeum meglátogatása, illetve Budapest hajóval történő megismerése is szerepel a programok között. Idén második alkalommal lesz lehetőség szakképzett vezető mellett igazi barlangtúrára a Budai Hegység Mátyás hegyi barlangjában. A Nyári Egyetem zárónapján a részt vevők megtekintik a Magyar Országgyűlés épületét is.

Az egyetem hallgatói és önkéntesek is segítik a határon túli magyar kollégákat Budapest megismerésében, a közlekedést az egyetem laboratóriumai, telephelyei és a programban szereplő bemutató helyek között, valamint szórakozásuk kulturált eltöltését.

 

Budapest, 2014. július 17.