Elindult a Széchenyi István Egyetem nyári egyeteme

A 2014. augusztus utolsó hetében kerül megrendezésre a Széchenyi István Egyetemen (SZE) a kreatív problémamegoldást célzó és egy "Hackathon innovációs versenyt" is magában foglaló első nyári egyetem.

Az egy hetes esemény célja a résztvevő hallgatók kreativitásának, kezdeményezőkészségének fokozása, valamint a csoportos problémamegoldás gyakorlatának elősegítése, illetve technológiai ötletek 2-4 fős csapatokban történő megvalósítása, majd prezentációja. A Kreatív nyári egyetem 2014. augusztus 25-én hétfőn 10 órakor kezdődött, helyszíne a Mobilis Interaktív Kiállítási Központ, valamint a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub.

A nyári egyetem programja rendkívül színes és változatos. Első nap, augusztus 25-én, dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora, köszöntötte a résztvevőket. A délelőtt során két nagyobb lélegzetű előadás szerepelt a programban: Lenkei Balázs, dizájner, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója a „Járműipari formatervezés és dizájn gondolkodás” címmel, valamint dr. Dőry Tibor, a SZE docense, a nyári egyetemet szervező Tudásmenedzsment Központ igazgatójának „A vállalkozóvá válás folyamata és a „lean start-up” módszertan” című előadása. A délután folyamán pedig Magyar Dániel, a Pannon Novum innovációs ügynökség ügyvezetője tartott interaktív workshopot a kreatív problémamegoldás módszereiről. A csapatépítés jegyében ezen a napon tekintették meg a résztvevők a Mobilis Interaktív Kiállítási Központot.

A nyári egyetem második napjának programja egy kommunikációs felkészítéssel kezdődött, majd vállalkozók részvételével zajló kerekasztal-beszélgetés vette kezdetét Veiszer Alinda, a népszerű riporter moderálásával. A program a „Mit jelent a „start-up” életforma”címet kapta.

A nyári egyetem központi elemét a „Hackathon” innovációs verseny alkotja, ami „non-stop” módon, megállás nélkül zajlik majd. A két napos „Hackathon” moderátorai Hackathon-in-a-Box versenysorozat két szervezője és mentora Turcsán Tamás és Dehelán Gábor lesznek. Az Hackathon-in-a-Box az elmúlt másfél évben a tizenhárom magyarországi és egy határontúli helyszínen kutatta fel a tehetséges hallgatókat, akik közül az egyik legjobb - a TEP csapata - néhány hete a Seattle-ben megrendezett Microsoft Imagine Cup versenyén első helyet szereztek. A versenysorozat, az említett Tep-en kívül, eddig tucatnyi, sikeresen működő vállalkozás létrejöttét segítette elő. A verseny a projektötletek bemutatásával kezdődik, amit a projektek kiválasztása és a csapatalakítás követ. A közel két napos esemény alatt külső, üzleti tapasztalatokkal rendelkező mentorok, valamint a Széchenyi István Egyetem felkért oktatói segítik a hallgatói csapatok munkáját.

A projektek bemutatást megelőzően a nyári egyetem résztvevői még két előadást hallgathatnak meg: Berta Zsolt, üzleti angyal „Mit keres a befektető? A forráshoz jutás módszerei, különböző forrástípusok bemutatása”; valamint Berecz József, a DBH kockázati tőkealap befektetési menedzsere tolmácsolásában, a „Kockázati tőkebefektetések folyamata, a megállapodás lényeges elemei” címmel.

A nyári egyetem csúcspontja, a „pitching” augusztus 28-án délután 17 órakor kezdődik, amikor a hallgatói csapatok neves szakemberekből álló zsűri előtt mutatják be projektjeiket. A program az eredményhirdetést követő gálavacsorával zárul, aminek keretében kötetlen körülmények között egyeztethetik a résztvevők a projektjeik folytatását a mentorokkal, illetve a meghívott egyetemi oktatókkal.

 

Forrás:edupress.hu

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1