Az iskolarendszer átalakításának, átszervezésének az volt a célja, hogy Magyarországon minden gyermek a képességeihez mérten tudjon a köznevelési rendszerben képesítést szerezni

– mondta Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár augusztus 27-én a Miskolci Egyetemen tartott szakmai tanévnyitón, több száz pedagógus előtt. Czunyiné Bertalan Judit úgy fogalmazott: minden gyermeknek képességéhez mérten kell azt a lehetőséget megteremteni, hogy a megfelelő képzettséget megszerezze.

 

Szólt arról is, hogy amikor a köznevelés átalakításáról döntött a parlament, akkor azt a célt tűzte ki, hogy a magyar köznevelési rendszernek egyben kell megőriznie az ezeréves magyar iskolatörténet, a magyar iskolák hagyományát, értékeit, a magyar nemzethez és az európai történelemhez hozzáadott értékét.

Ugyanakkor a köznevelésnek a gyerekeket fel kell készítenie arra a világra, amely más típusú motivációt, attitűdöt igényel a tanároktól, az iskolarendszertől – tette hozzá, megjegyezve: „a köznevelés azon túl, hogy iskola, hogy pedagógus, hogy fenntartó, azon túl, hogy jogi környezet, tanév, határidő”, azon kívül az iskolának van egy „nyomot is hagyó lehetősége”, ez nem más, mint hogy képes a gyerekeknek a tudáson és a képzettségen kívül a pedagógusok nevelő munkájának köszönhetően identitást is adni, mert ez elengedhetetlen a boldoguláshoz. A köznevelés megújítása ezt a célt is szolgálja – szögezte le.

Mindehhez hozzátette: a pedagógus nemcsak tudást, hanem értéket is közvetít, orientál, a pedagógusok felelőssége nemcsak a napi tanításban, hanem a pályaválasztási orientációban is rendkívül nagy.

Czunyiné Bertalan Judit hangsúlyozta: stratégiai kérdés a felnövekvő generáció testi egészsége a szellemi mellett, ezért folytatódik a mindennapos testnevelés programja, erre a célra a kormány az idén hárommilliárd forintot költ; épülhetnek új tornatermek.

A pedagógus életpályáról szólva azt mondta: hosszú idő után először kapnak a minőségi fejlődést is díjazó egzisztenciális elismerést a pedagógusok, amely a társadalomban helyén kezeli az elvégzett munkájukat.

Az államtitkár ugyancsak szólt az idei tanévtől működő szaktanácsadói és tanfelügyeleti rendszerről, megemlítve: ez nem azt jelenti, hogy bárki is megfigyelőket küld a tantermekbe, ez egyfajta kontroll lesz, „egy külső kontroll”, amely építő, segítő szakmai támogatást ad a pedagógusoknak. Ez egy olyan minőségi ellenőrzést jelent a köznevelési rendszerben, ahol pedagógus minősít pedagógust – mondta Czunyiné Bertalan Judit.

 

Forrás:edupress.hu