Megjelentek az Arany János Programok tanulói pályázatai

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot hirdet a 2014/2015. tanévben 8. évfolyamon tanulók számára az Arany János Tehetséggondozó Programban,

az Arany János Kollégiumi Programban és az Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Programban való részvételére.

Az Arany János Tehetséggondozó Program keretében lehetőség nyílik arra, hogy a hátrányos helyzetű tehetséges gyerekek olyan középiskolákban, kollégiumokban tanuljanak, amelyek célul tűzték ki a tehetséggondozást és a felsőfokú tanulmányokra való eredményes felkészítést. A programban tanuló diákok emelt szintű anyanyelvi és idegen nyelvi oktatásban, matematika- és informatikaoktatásban, önismereti, személyiség- és képességfejlesztő, kommunikációs és tanulás-módszertani programokban vesznek részt, mindemellett gépjármű-vezetői jogosítványt is szerezhetnek.

Az Arany János Kollégiumi Program célja, hogy az alacsony társadalmi-gazdasági státuszú szülők gyermekei eredményesen tanulhassanak, és érettségi bizonyítványt szerezzenek nappali tagozatos középiskolai osztályokban, továbbá esélyt kapjanak a felsőfokú tanulmányok megkezdésére. Az 5 éves program során a kollégiumok pedagógiai és szociális segítséget nyújtanak: egyéni fejlesztési és tanulási tervek kialakítása, differenciált tanulásszervezés, mérés-értékelés, pályaorientáció zajlik, a programot továbbá a családdal történő szoros kapcsolattartás jellemzi. A program hozzájárul a tanulók étkezéséhez, utazási költségeihez; kulturális és sport programokon való ingyenes részvételt biztosít.

Az Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Program célja, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók eredményesen tanulhassanak a szakiskolában, és piacképes szakképesítést szerezzenek. A programban a tanulók komplex (szociális, kulturális, képességbeli és tanulmányi) helyzetének, igényeinek felmérésére irányuló tevékenységek zajlanak a programban résztvevő kollégiumok által biztosított befogadó pedagógiai környezetben: egyéni fejlesztési és tanulási tervek kialakítása, differenciált tanulásszervezés, folyamatos visszajelzés a tanuló egyéni haladásáról, mérés-értékelés, tantárgyi képességfejlesztő programok, a tanuló irányultságának megfelelő életpálya sikeres építését, pályaorientációt szolgáló tevékenységek, szociális támogatás, kulturális, sport és szabadidős programok szervezése.

A három program pályázati felhívásai és azok mellékletei a kormany.hu oldalon a Pályázatok között.

 

Forrás:edupress.hu

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1