Új, a legmodernebb technológiákkal felszerelt laboratóriumok készültek el a Révai Miklós Gimnáziumban, ahol a diákságot fizikára, kémiára, biológiára és földrajzra oktatják majd a modern eszközök segítségével.

„A természettudományos oktatás komplex megújítása a Révai Miklós Gimnázium és Kollégiumban” elnevezésű európai uniós projekt záró rendezvényén nem csak a laborokat adták át, de egy emléktáblát is, amely a laboratóriumok névadójának, Dr. Winter Ernőnek a nevét őrzi.

A program keretében kialakítottak egy 38 és egy 20 fő befogadására alkalmas, a XXI. századi követelményeknek megfelelő természettudományi laboratóriumot. A korszerűen felszerelt termek, az előkészítő terem, a beszerzett eszközök 11 együttműködő általános iskola diákjainak és a révais tanulóknak nyújtanak lehetőséget arra, hogy ne csak elméletben, de gyakorlatban is bepillantsanak a természettudományok rejtelmeibe.

Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester az eseményen elmondta, a Révai Gimnázium mindig is a győri oktatás egyik legnívósabb intézménye volt, a sikeres önkormányzati pályázatnak köszönhetően pedig tovább emelkedhet az itt folyó természettudományos képzés színvonala. Kiemelte, a labor a pályaorientáció szempontjából is fontos szerepet tölt be a győri oktatásban.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Győri Tankerületének tanügyigazgatási referense, Telekes Annamária hangsúlyozta, a győri önkormányzat és az intézményfenntartó központ között példás együttműködés jött létre, amelynek gyümölcsöző eredménye jól látható a mai projektzáró rendezvényen is. „Ami a legfontosabb, hogy a közös gondolkodásból a gyerekek profitálnak a legtöbbet.”

Az elmúlt tanévben 330 óra laboratóriumi foglakozáson vettek részt az együttműködő iskolák tanulói és több mint 44 órát töltöttek a természettudományi laboratóriumban a Révais diákok. A kísérletek digitális rögzítése lehetővé tette azt is, hogy azok a diákok is megtekinthessék a labor honlapján illetve a YouTube-on, akik nem vettek részt ezeken gyakorlatokon. A projekt fenntartási ideje 5 év, melynek keretében évente 15-15 órát kell az általános iskoláknak teljesíteni és 44 órát a Révai Gimnázium diákjainak.

 

Forrás:edupress.hu