Kutatás szerint a legnagyobb veszélynek azok vannak kitéve, akik mobil eszközök segítségével látogatják a közösségi oldalakat.

A Kaspersky és a B2B International által végzett közvélemény-kutatás megállapította, hogy a közösségi hálózatokon folyó kommunikáció az egyik legnépszerűbb tevékenység az interneten. A közösségi oldalak látogatása az e-mailek megtekintése és az olvasás után a harmadik helyet foglalja el a népszerűségi listán, a mobil eszközökön pedig a még előkelőbb második helyen áll.

Ugyanakkor a válaszadók 78 százaléka nem gondolja, hogy akár a legcsekélyebb mértékben is felkeltené a hackerek érdeklődését. Minden tizedik felhasználó oszt meg személyes információkat idegenekkel, míg további 15 százalék olyan információkat publikál a közösségi oldalakon, amelyeket a való életben soha nem tenne nyilvánossá.

Ráadásul a válaszadók 21 százaléka olyankor is posztol, amikor nyilvános W-Fi hálózaton keresztül kapcsolódik az internetre. Csupán a felmérésben résztvevők 18 százaléka vélekedik úgy, hogy a kelleténél több személyes információt tesz közzé a közösségi oldalakon, és csak 7 százalékuk sorolta a közösségi oldalakhoz tartozó bejelentkezési adatait azon három információ közé, amelynek elvesztésétől a legjobban fél.

A gondatlan felhasználói viselkedés kellemetlen következményekkel járhat. A kiberbűnözők gyakran fésülik át a közösségi hálózatokat a véletlenül közzétett információk után kutatva. Ez segítségükre lehet bűncselekmények elkövetésekor: így például az e-mail-címek felhasználhatók csalásokhoz, míg más információk segítségével jelszavak törhetők fel, vagy meghatározható egy felhasználó tartózkodási helye. Ha pedig hozzáférnek egy felhasználói fiókhoz, további lehetőségekhez jutnak: rosszindulatú hivatkozásokat és fájlokat küldhetnek az áldozat ismerőseinek, személyes adatokat lophatnak el, amelyeket később a feketepiacon értékesíthetnek stb.

A statisztikák azt mutatják, hogy a hackerek érdeklődése a közösségi hálózatok iránt nem lankad. A Kaspersky Security Network adatai szerint 2013-ban a Kaspersky Lab termékei több mint 600 millió esetben akadályozták meg, hogy a felhasználók hamis adathalász weboldalakat látogassanak meg, és ezeknek az oldalaknak több mint 35 százaléka közösségi hálózatokat utánzott. A kutatás ugyancsak megállapította, hogy a felhasználók 40 százaléka kapott már olyan gyanús üzenetet, amelyben arra kérték, kövessen egy ismeretlen hivatkozást vagy töltsön le egy potencionálisan rosszindulatú fájlt, továbbá a felhasználók 21 százaléka kapott már olyan, állítólagosan egy közösségi hálózat által küldött e-mailt, amellyel bejelentkezési adatait próbálták megszerezni.

Hogy ne váljunk áldozatává a közösségi oldalakra specializálódott csalóknak, ajánlott betartani a következő szabályokat:

• Használjunk erős jelszavakat, és kapcsoljuk ki az automatikus kiegészítés funkciót, különösen akkor, ha okostelefonról vagy tabletről jelentkezünk be;

• Korlátozzuk a közösségi hálózatokon közzétett információ mennyiségét; osszuk fel „barátainkat” több csoportra, így a nagyon személyes jellegű információkat meg tudjuk osztani csak azokkal, akikben igazán bízunk;

• Ne töltsünk le fájlokat, ne kattintsunk hivatkozásokra, ha nem vagyunk biztosak abban, hogy ki küldte őket és miért;

• Mielőtt megadjuk a bejelentkezési adatainkat, győződjünk meg róla, hogy nem egy hamis oldalon vagyunk, amelyet azonosítónk és jelszavunk ellopására hoztak létre;

• Amikor csak lehet, használjunk titkosított kapcsolatot, és az első utunkba eső hotspoton keresztül csatlakozva az internetre ne lépjünk be felhasználói fiókjainkba;

• És ami a legfontosabb, gondoskodjunk arról, hogy megfelelően védett legyen az az eszköz, amellyel bejelentkezünk a közösségi oldalakra: használjunk jelszót az eszközhöz való hozzáféréshez és futassunk rajta egy megbízható biztonsági megoldást.

 

Forrás:hirado.hu