Az Ericsson a hatodik, éves Innovációs Díját indította el. Ezen a versenyen egyetemi hallgatók kapnak esélyt arra, hogy a gondolataikkal, ötleteikkel alapjaiban változtassanak a társadalmunkon.

 

 

 

 

  • Az Ericsson globális innovációs versenyt hirdet egyetemi hallgatók számára;
  • A 2015-ös verseny témája: „A tanulás jövője”;
  • A tanulás az egyik legfontosabb terület a hálózatba kapcsolt társadalomban;
  • Az első három helyezettnek járó pénzjutalom mellett a döntősök és a középdöntősök interjún vesznek részt, amelynek eredménye szakmai gyakorlat vagy akár egy munkaszerződés is lehet az Ericssonnál.

 

A 2015-ös verseny témája „A tanulás jövője”, azaz hogyan tehetnénk a tanulást mindenki számára elérhetővé? Mire van szükség akkor, amikor az élethosszig tartó tanulás mindenki számára elengedhetetlen? Milyen új eszközök és módszerek állnak rendelkezésünkre, miközben a tanulás online tevékenységgé válik, és egyre inkább kikerül az iskolák falai közül?

Az Ericsson hálózatba kapcsolt társadalomról alkotott víziója  szerint a technológia alapvetően átalakítja életünk, üzleti vállalkozásaink és kapcsolataink szervezésének módját. Mégis csak mostanában kezdett a korábban inkább az üzleti szféra alkalmazására fenntartott összekapcsolhatóság és a számítástechnika hatékonysága egyre inkább személyessé válni – a technológia már nemcsak mobileszközeinkbe és a felhőalapú szoftverekbe van beágyazva, de megjelenik mindennapi kifejezéseinkben, interakcióinkban, kapcsolatainkban és vágyainkban is. Az eredmény pedig példa nélküli lehetőség az egyéni fejlődésre és az innovációra. A technológia révén a hallgatók és haladó szellemű oktatóik lesznek a mélyreható változás legfőbb katalizátorai.

A hallgatóktól minden bizonnyal számos olyan ötlet érkezik majd, mely a tanulás jövőjét alapjaiban változtatja meg. A győztesek 25 ezer eurós pénzjutalmat kapnak. A második helyezettek 10 ezer eurót, a harmadik helyezést elérő csapat pedig 5 ezer eurót vihet haza. Ezenkívül az összes középdöntős és döntős lehetőséget kap arra, hogy interjún vegyen részt, amelynek eredménye szakmai gyakorlat vagy akár végleges pozíció is lehet az Ericssonnál.

A versenyen 2-4 fős csapatok vehetnek részt. Nem feltétel, de ajánlott, hogy a csapatokban műszaki és üzleti tanulmányokat folytatók egyaránt legyenek.  A versenyre a http://www.ericsson.com/thecompany/events/ericsson-innovation-awards oldalon lehet jelentkezni és regisztrálni 2014. november 26-ig.