Érezted már úgy, hogy megszűnik az idő, a tér, eltűnnek a gondok és teljesen belefeledkezel valamibe, ami számodra fontos?

Ez pedig jóleső érzéssel tölt el? Ez a flow-élmény.

Mi az a flow-élmény?

Áramlat élményt bárki átélhet, akinek sikerül elmélyülnie, összhangba kerülnie valamilyen cselekvéssel. Flow élményt át lehet élni rajzolás, festés, zenélés, biciklizés, focizás, emberekkel való beszélgetés és még megannyi dolog kapcsán. Csíkszentmihályi Mihály fogalmazta meg, hogy ennek a jelenségnek milyen közös ismérvei vannak. Művészek igen gyakran számolnak be áramlat élményről, vegyünk példának valakit, aki fest.

Az alkotás valódi élmény lehetHogyan jelenik meg a flow?

Világos célok: A festő biztosan tudja, hogy mire képes, hogy miben kell még fejlődnie. Olyan témát választ az alkotáshoz, ami jól megy számára, de ugyanakkor kihívást is jelent bizonyos tekintetben. A célok a képességekkel összhangban állnak, de a nehézségeket folyamatosan emelni kell. Ha túl nehéz a feladat, az élmény elmarad, ha túl kicsi a kihívás, akkor pedig az érdeklődés is lankad.

Fókusz: Miden figyelem a tárgyra irányul, nem létezik semmi más a festő számára csak a kép, az adott árnyalat, éppen az a szín létezik csak, ami a festővászonra kell.

Önmagáról való elfeledkezés: Mivel a fókusz erősen a cselekvésre irányul, megszűnik minden más, amire általában gondolni szoktunk. Munkácsi Mihály is beszámolt róla, hogy akár egész nap nem evett semmit sem, annyira belefeledkezett a festésbe.

Az időérzék torzulása: egyik pillanatban még leült a festő a vászon elő, a következőben pedig már besötétedett. Ez az a belefeledkezés, amit nagyon sokan szeretnének elérni munkájukban is. Gondolj bele, milyen jó lenne úgy iskolába járni, hogy végig áramlatélményben vagy: csak azt veszed észre, hogy már vége a tanításnak és nagyon jól érezted magad egész nap.

Kontroll: a helyzet feletti kontroll a te kezedben van. A suliban talán ezért is nehezebb az áramlatélmény, mert a kontroll a tanárok kezében van. De bele lehet feledkezni otthon a tanulásba, hiszen a kontroll a te kezedbe kerül. Azt tanulhatsz, ami igazán érdekel téged.

Belső jutalom: a tevékenység maga az, ami jutalmaz. Szép, ha van egy olyan végeredmény, amiben akár tudsz gyönyörködni is. De maga a cselekvés az „itt és most” hozza meg számodra a flow élményt. Képzeljük el a zenészeket: amit alkotnak az elszáll, de mégis a játék közben és utána nagyszerűen érzik magukat.

Flow a neten?

A technika segíthet újabb és újabb típusú áramlat élményekhez juttatni minket. Míg korábban a könyvekbe merülhettünk bele teljes élvezettel, most ugyanezt az interneten keresztül is átélhetjük. Az írás, az olvasás, a neten való szörfölés és csetelés mind-mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy megtapasztaljuk a flow-t. Könnyen bele lehet feledkezni egy program megírásába vagy egy weboldal megalkotásába.

Te miben tudsz gondok nélkül, élvezettel elmerülni?

 

Forrás:kamaszpanasz.hu