Újra bizonyít a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE): az intézménybe felvett hallgatók teljesítenek a legjobban, ráadásul

a felvételizők száma évről-évre nagyságrendekkel növekszik – derül ki a HVG magazin 2015-ös felsőoktatási rangsorából az egyetem által kiadott közlemény szerint.

A HVG Diploma 2015 különszámának 44 tagú összesített intézményi listájában az elit mezőny oszlopos tagjaként a kilencedik, a hallgatói kiválóság tekintetében pedig az első helyen áll a Corvinus, ahová idén csaknem ezer fővel többen szerettek volna bejutni, mint tavaly. A hallgatók és felvételizők tehát ismét bizonyítékát adták annak, hogy a BCE méltán Magyarország és Közép-Európa egyik vezető intézménye nemcsak a gazdasági és társadalomtudományi, hanem az agrár-, az informatikai és a műszaki képzés területén is.

Az összesen 154 egyetemi és főiskolai kart tartalmazó összesített képzési rangsorban a Corvinus karai közül a legelőkelőbb (13.) helyet a Társadalomtudományi Kar szerezte meg. A hallgatók kiválósága szerinti bontásban a Gazdálkodástudományi Kar a legelső helyet foglalja el.

A képzésterületi és szakos bontásban közölt eredmények meggyőző képzési pozícióról tanúskodnak. A gazdasági képzési területen a Gazdálkodástudományi Kar messze veri a mezőnyt: valamennyi mutatóban és valamennyi alapszakos összesítésben első helyen áll. A felvettek átlagpontszáma 460 pont felett volt, s több mint ötször annyi középiskolai versenyen helyezett választotta a kart, mint az e mutatóban és az összesítésben is második helyen álló Közgazdaságtudományi Kart.

Ugyancsak szép eredményt mutat a Társadalomtudományi Kar. A nappali képzésben mért hallgatói kiválóság és az összesített oktatói kiválóság valamennyi társadalomtudományi képzést nyújtó intézmény közül itt a legjobb (beleértve a tudományos fokozattal rendelkező oktatók 85,7%-os és az MTA-címek 8%-os arányát is). A nemzetközi tanulmányok alapszakos rangsorban első, míg a szociológia, valamint a kommunikáció- és médiatudomány alapszakos rangsorban második helyen végeztek a BCE T-Karának képzései (utóbbi két esetben minimális különbséggel az ELTE TÁTK mögött).

Az agrár képzésterület hallgatói kiválósági listáján négy Corvinus-kar – sorrendben az Élelmiszer-tudományi, a Gazdálkodástudományi, a Kertészettudományi és a Tájépítészeti – végzett a lista élmezőnyében. Az egyetem gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök alapszakja, élelmiszer-mérnöki alapszakja, valamint környezetgazdálkodási agrármérnök alapszakja egyaránt meggyőző fölénnyel vezeti a maga szakos rangsorát.

„Intézményünk sikere évről évre közös eredményünk. Büszkék vagyunk arra, hogy kiváló hallgatók és oktatók alkotják a Budapesti Corvinus Egyetem polgárainak közösségét, s a felsőoktatásban gyorsan változó körülmények között is kiemelkedő minőségű munkát végeznek a munkatársaink” – fogalmazott a BCE eredményeinek napvilágra kerülése után Rostoványi Zsolt, az intézmény rektora.

A BCE a felsőoktatás kihívásai között is a minőségi oktatást, kutatást és a hallgatóknak nyújtott magas szintű szolgáltatásokat tartja legfőbb állandó értéknek mind belföldön, mind a felsőoktatási intézmények nemzetközi palettáján. Hallgató-központú szemléletének köszönhetően képzései dinamikusan és következetesen igazodnak a társadalmi és munkaerő-piaci elvárásokhoz, amelyet évről évre visszaigazolnak a munkaerő-piaci felmérések is.

Forrás:edupress.hu