Magyarország egyik jogi kiadója, a CompLex ingyenes jogi adatbázis szolgáltatást indított a magyar felsőoktatásban tanuló diákok és oktatók számára.

Joghallgatóknak, jogi tantárgyakat tanuló diákoknak, valamint oktatóiknak hozott létre Jogi Adatbankot a CompLex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft. Az ingyenes szolgáltatás több mint ötszáz jogi dokumentumot tartalmaz, az érdeklődők minden, tanagyagban felvetődő kérdésre választ találhatnak. A nappali, esti, levelező és távoktatási tagozatokon több mint 10 ezer hallgató tanul jogi ismereteket nyújtó tárgyat.
A kötelező regisztrációt követően a tanulmányok befejezéséig, de legalább egy évig korlátlanul használható az adatbázis. Egy év letelte után az újabb tanulmányi időszakra ismételt regisztrációval lehet hozzáféréshez jutni. A regisztrációhoz érvényes diákigazolvány szükséges.
A CompLex Kiadó társadalmi szerepvállalásai között kiemelt helyet foglal el a szakember-utánpótlás képzésének támogatása.
A szolgáltatás a diak.complex.hu címen érhető el.
(www.edupress.hu)