A következő tanévtől a hallgatók havonta tízezer forinttal több Diákhitelt vehetnek fel. Ezentúl a költségtérítéses diákok maximum havi 50, az államilag finanszírozott képzésben tanulók maximum havi 40 ezer forintot igényelhetnek.

Emellett továbbra is választhatják a havi 30, 25, 21 és 15 ezer forintos kölcsönösszegeket. A Diákhitel Központ a jogszabályi előírásoknak megfelelően megállapította a Diákhitel kamatának 2008. december 31-ig érvényes mértékét, amely változatlanul évi 9,5 százalék.

 

Szeptembertől további fontos újdonság is várja a költségtérítéses hallgatókat azokban a felsőoktatási intézményekben, amelyek megállapodtak erről a Diákhitel Központtal. Az itt tanuló diákok a költségtérítésük közvetlen befizetése nélkül, azonnal be tudnak majd iratkozni, ha „engedményezik”, hogy Diákhitelüket közvetlenül tanintézményük számlájára utalja át a Diákhitel Központ.
Diákhitelt mindig csak az adott szemeszterre beiratkozott hallgató kaphat. Korábban a felsőfokú intézmények többsége csak akkor fogadta el a költségtérítéses hallgatók beiratkozását, ha előzetesen befizették a számukra előírt összeget. Ilyen feltételekkel megoldhatatlan volt a költségtérítés közvetlen finanszírozása a Diákhitelből. Sokaknak e miatt áthidaló, egyéb hitelt kellett felvenniük. Ez a probléma oldódik most meg egy kormányrendelet-módosításnak köszönhetően. Ezentúl a költségtérítéses, Diákhitellel rendelkező hallgatók az igényelt hitelösszeg egy írásbeli megállapodásban rögzített részét (vagy akár egészét) közvetlenül felsőoktatási intézményük számlájára utaltathatják. Az átutalt összeget az intézmény kizárólag a költségtérítés kiegyenlítésére fordíthatja. Ebben az esetben az intézmény lehetővé teszi a hallgató számára a beiratkozást, anélkül, hogy a félév kezdetekor befizette volna a költségtérítést. Ezt az új eljárást hivatalosan „engedményezésnek” hívják. Az engedményezésről a diákoknak félévenként újra kell rendelkezni.
Az utóbbi időben növekedtek ugyan a Diákhitel Központ forrásszerzési költségeit befolyásoló piaci kamatok, de a Központ forrásbevonási stratégiájának köszönhetően ez nem növelte akkora mértékben a Diákhitel forrásköltségét, hogy szükségessé váljon a kamat mértékének emelése – közölte a Diákhitel Központ.
(www.edupress.hu)