Anglia – London napjainkban. Az évek óta tartó munkáspárti bal-liberális kormányzás következtében egyre többen érzik úgy, hogy a központi hatalom gyengül, a törvények kijátszhatók, egyre jobban terjed a megtorlatlan korrupció és erőszak.

Aktív képAktív kép

Néhány sérelmet elszenvedett, magát védtelennek érző, teljesen hétköznapi ember – talán bármelyikünk lehetne az – elárulva érzi magát az állam, az igazságszolgáltatás által. Ebbe a kegyetlen világba tér vissza, hosszú évek katonáskodása után Irakból – a mára már teljesen kiégett – ejtőernyős zsoldos, Danny Bryant aki személyes sérelme által felnagyítva, megdöbbenve tapasztalja a változásokat. Bryant úgy érzi, kezébe kell vennie az igazságszolgáltatást. Segítségére van egy, a korrupciótól megcsömörlött nyomozó. A törvényi igazságtalanság érzetétől vezérelve törvénytelen eszközökhöz folyamodnak és halálbrigádot alakítva elindulnak, hogy igazságot szolgáltassanak és visszaállítsák az egyensúlyt az általuk vélt jó és rossz között. Megtorlásaik egyre brutálisabbak, az erkölcsi vészcsengők már bennük is megszólaltak, de kiszállni nem lehet, hiszen a törvények értelmében ők a bűnözők. Az igazságügyi gépezet fogaskerekei, ha csikorogva is, de már beindultak.

színes feliratos angol filmdráma, 103 perc, 2007
18 éven aluliak számára nem ajánlott
Dolby Digital

rendező: Nick Love
forgatókönyvíró: Nick Love
zeneszerző: David Julyan
operatőr: Sam McCurdy
producer: Allan Niblo, Rupert Preston, James Richardson
vágó: Stuart Gazzard

szereplő(k):
Sean Bean (Danny Bryant)
Bob Hoskins (Walter Lewis)
Danny Dyer (Gene Dekker)
Lennie James (Cedric Munroe)
Sally Bretton (Kelly)
Sean Harris (Simon Hillier)
Rupert Friend (Sandy Mardell)

Bemutató dátuma: 2008. október 9. (Forgalmazó: FF Film)

Forrás: