A legnagyobb japán (mozi)Kezdetben nem sejtenénk, hogy a cím az áldokumentumfilm riportalanyára vonatkozik, Daisatóra, a negyvenes átlagemberre, aki gyenge lábakon áll az emberi kapcsolatok és az önbizalom terén.

Aktív képAktív kép

Mégis ő „a legnagyobb japán”, aki szembeszáll a Japánt időről időre megszálló hatalmas szörnyekkel. Daisatót ilyenkor energiával töltik fel, amitől maga is óriás méretűre növekszik. A vállaira nehezedő felelősség szintén óriási, hiszen a mai világban az ő tevékenységét is nyomon követi a televízió… és Daisato nézettsége esik. Mindenek tetejébe egyre többen panaszkodnak a harcaival járó pusztítás miatt.
Matsumoto Hitoshi a japán televíziózás egyik legsikeresebb komikusa. Első játékfilmjének forgatókönyvén öt éven át dolgozott, a film elkészítése pedig – mely nagy titkolózás közepette zajlott – újabb egy évet vett igénybe. Az eredmény túlzás nélkül egyedülállónak nevezhető, a film persze leginkább azoknak szól, akik hozzá vannak szokva a japán túlzásokhoz és nem ijednek meg az egzisztenciális reménytelenség nyomatékos ábrázolásától, a harsány digitális animációtól és a bizarr, transzcendentális befejezéstől.

színes feliratos japán film, 113 perc, 2007
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

rendező: Hitoshi Matsumoto
forgatókönyvíró: Hitoshi Matsumoto, Mitsuyoshi Takasu
zeneszerző: Towa Tei
operatőr: Hideo Yamamoto
producer: Akihiro Okamoto
vágó: Hisaya Shiraiwa

szereplő(k):
Hitoshi Matsumoto (Dai Nipponjin / Masaru Daisato)
Riki Takeuchi (Hanerunojyuu)
Ryunosuke Kamiki (Dounojyuu)
Itsuji Itao (Niounojyuu)
Hiroyuki Miyasako (Stay With Me)

Bemutató dátuma: 2009. május 28. (Forgalmazó: Budapest Film)

Forrás: