Szellemíró (mozi)

Szellemíró (mozi)

A cselekmény középpontjában a "szellemíró" (aki híres emberek helyett, az ő nevük alatt írja meg bestsellernek szánt önéletrajzi műveiket) tehetséges angol író áll, akit meggyőz az ügynöke, hogy van számára egy soha vissza nem térő munkalehetőség, amely csak egyszer adódik az életben. Aktív képAktív kép

Segítenie kell a brit ex-miniszterelnöknek, Adam Lang-nek (Pierce Brosnan) befejezni az emlékiratait, miután az előzőleg felkért író rejtélyes körülmények között elhalálozott. Miután a szellemíró (Ewan McGregor) megérkezik az Egyesült Államokban található távoli villába, hogy megkezdje a munkát az ex-miniszterelnökkel, Lang-et háborús bűncselekményekkel vádolják meg, amelyet állítólag még korábbi kormányminisztersége idején követett el. A tüntetők és a riporterek áradata közepette a szellemíró a befejezetlen kézirat mélyére ás, és arra a következtetésre jut, hogy elődjének azért kellett meghalnia, mert titkos kapcsolatot fedezett fel Lang és a CIA között. És minél több információt tár fel, egyre inkább testet ölt az a meggyőződése, hogy immár az ő élete is veszélyben van.

 

színes, feliratos, francia-német-angol filmdráma, 128 perc, 2010

12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

Dolby Digital

 

rendező: Roman Polanski

író: Robert Harris

forgatókönyvíró: Robert Harris, Roman Polanski

zeneszerző: Alexandre Desplat

operatőr: Pawel Edelman

jelmeztervező: Dinah Collin

producer: Robert Benmussa, Alain Sarde

látványtervező: Albrecht Konrad

vágó: Hervé de Luze

 

szereplő(k):

Ewan McGregor ("szellemíró")

Pierce Brosnan (Adam Lang)

Kim Cattrall (Amelia Bly)

Jon Bernthal (Rick Ricardelli)

James Belushi (John Maddox)

Olivia Williams (Ruth Lang)

Timothy Hutton (Sidney Kroll)

Tom Wilkinson (Paul Emmett)

 

Bemutató dátuma: 2010. július 15. (Forgalmazó: Fórum Hungary)

Forrás:

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1