I.e. 10 000 (mozi)

I.e. 10 000 (mozi)

 Egy távoli, hegyi törzs fiatal vadásza, D'Leh (Steven Strait) beleszeret a gyönyörűséges Evoletbe (Camilla Belle). Ám amikor faluját misztikus harcosok támadják meg, és elrabolják Evoletet, D'Leh néhány vadásztársával együtt felkerekedik, hogy megtalálja szerelmét, még ha ezért akár a világ végéig is üldöznie kell a merénylőket.

Az ismeretlen vidékeken vándorolva, felfedezik, hogy más civilizációk is léteznek a világban, illetve, hogy az emberiség sokkal messzebb jutott már a fejlődésben, mint ahogyan azt ők valaha is gondolták. Útjuk során újabb törzsek csatlakoznak hozzájuk, akiket szintén megtámadtak a misztikus harcosok, így kis csapatuk végül egy egész hadsereggé növi ki magát. Sorsukat követve e fura gyülekezet tagjainak történelem előtti ragadozókkal és a zord természettel is meg kell küzdeniük. Hősi utazásuk végén pedig felfedeznek egy minden képzeletet felülmúló, letűnt civilizációt, melynek a piramisai az égig érnek. És valójában ez az a hely, ahol az ő küldetésük is beteljesedik. Szembe kell ugyanis szállniuk azzal az önkényuralkodóval, aki népük tagjait kegyetlenül rabszolgasorba taszította; illetve ebben a városban érti meg D'Leh is, hogy nem csupán Evolet, hanem az egész emberiség megmentésére hivatott.

színes feliratos amerikai-új-zélandi kalandfilm, 109 perc, 2008
16 éven aluliak számára nem ajánlott

rendező: Roland Emmerich
forgatókönyvíró: Roland Emmerich, Harald Kloser, Robert Rodat
zeneszerző: Harald Kloser
operatőr: Ueli Steiger
producer: Roland Emmerich, Mark Gordon, Michael Wimer
vágó: Alexander Berner

szereplő(k):
Steven Strait (D'Leh)
Nathanael Baring (Baku)
Camilla Belle (Evolet)
Tim Barlow (A Piramis Istene)
Cliff Curtis (Tic-Tic)
Joel Fry (Lu'kibu)
Omar Sharif (Narrátor)

Bemutató dátuma: 2008. március 13. (Forgalmazó: Intercom)

Forrás: port.hu 

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1