A közösségi portálok kétségkívül összefüggésbe hozhatóak a különféle mentális betegségekkel, egy friss tanulmány most azonban a Twittert konkrétan a pszichózis egyik kiváltó okaként említi.

 

A berlini kutatócsoport egy 31 éves nő esetét tárta fel, aki Twitter-függő lett – ennek hatására téveszmék kezdték gyötörni. Miután a szakértők közelebbről is megvizsgálták, hogy milyen hatással van a betegre a közösségi portál, megállapították, hogy a Twitter az első számú okok között lehetett, ami a pszichotikus tünetek megjelenése mögött állt.

A kutatók természetesen felhívták a figyelmet arra, hogy a közösségi portálok csak akkor lehetnek veszélyesek, ha a páciens pszichózisa korábban is lappangott, csak éppen azt senki sem diagnosztizálta.

Dr. Jan Kalbitzer, a Charité – Universitätsmedizin Berlin professzora a Mail Online-nak beszélt arról, hogy a kutatás csupán egyetlen esettanulmányt tartalmaz, így messzemenő következtetéseket korai volna levonni, egy dolog azonban biztos: a mentális betegségekkel küzdő páciensek problémáit nagy valószínűség szerint csak tovább mélyítik a közösségi portálok.

Dr. Kalbitzer esettanulmánya szerint a 31 éves nő súlyos depresszióval küzdött, emellett pedig internetfüggő volt. A Twitteren napi 18-20 órát töltött, téveszmék kísérték: azt állította, hogy egy híres színész zaklatja. A szakemberek szerint a spamek és az automatikus üzenetek zavarják össze az embereket, és persze a személyes kontaktus hiánya is hozzájárul a pszichózishoz.

A Tel Aviv-i Egyetem munkatársai, Dr. Uri Nitzn professzor vezetésével hasonló eredményre jutottak: az internetfüggőség súlyosbítja a pszichotikus tüneteket. Sőt, a szakemberek azt is feltételezik, hogy az internet széleskörű használata szorosan összefügg a pszichopatológiás esetek terjedésével.

 

Forrás:hazipatikua.hu