Újra népszerűvé tennék az agrár-felsőoktatást

Újra népszerűvé tennék az agrár-felsőoktatást

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Felsőoktatásért Felelős Államtitkársága augusztus 25-én közös sajtótájékoztatót tartott, melynek témája az agrár-felsőoktatás jövője volt.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke a sajtóeseményen elmondta: a kamara azt szeretné elérni, hogy az agrárium szakmai utánpótlását a magyar felsőoktatás biztosítani tudja, ezért aktív kapcsolatot akarnak kialakítani a képzéseket bonyolító állami szervezetek és a később munkahelyeket biztosító reálgazdasági szereplők között. Az elnök szerint a témáról már másodszor egyeztetnek a minisztériummal.

Győrffy Balázs úgy véli: ma az agráriumban dolgozóknak sem a korösszetétele, sem pedig képzettségi szintje nem megfelelő más ágazatokban dolgozókhoz képest, ezen a helyzeten pedig változtatni kell. A szakember elmondása szerint ennek részeként többek között újra népszerűvé akarják tenni az agrár-felsőoktatást a fiatalok körében.

Kevés hallgatót oktatnak, túl szűk területen

A NAK álláspontja szerint magával a képzéssel „nagy problémák nincsenek, az agrár-felsőoktatási tradíció jónak mondható”, ám szükség van a megújulásra. Győrffy Balázs szerint például jó helyen van az egyetemeken a kutatás-fejlesztés, ám az új uniós lehetőségek kihasználására már közösen kell törekedni. „Az egész magyar gazdaságnak érdeke, hogy olyan fejlesztések, innovációk jöjjenek létre, amelyek következtében a magyar vállalkozók, agrárgazdasági szereplők versenyképesebben tudnak működni” – jelentette ki.

Az elnök beszélt arról is, hogy 2014-ben a felsőoktatásba jelentkezők kevesebb mint 7 százaléka jelölte meg az agrárképzéseket, ami ötezer főnél is kevesebb. A kamara célja az, hogy ezt a számot 10 százalék fölé emeljék, így az oktatási intézményeknek is lehetősége volna jobban megszűrni a hallgatókat, és jobb képességű diákokat toborozhatnának.

A NAK szerint a hazai termőföldek 80 százalékát a családi gazdaságok művelik meg, az agrár-felsőoktatás struktúrája viszont a felsőoktatási intézményekben agronómusi képzésre épül. A szervezet szerint úgy kellene a képzéseket átalakítani, hogy inkább felsőfokú képzettséggel rendelkező farmer-gazdálkodók kerüljenek ki az egyetemekről, akik nem csak az agrotechnológiákhoz értenek, de jogi és gazdasági gyakorlattal is rendelkeznek.

„Szükség van arra, hogy felsőfokú képesítéssel rendelkezők legyenek a családon belül, akik értik a piaci viszonyokat, értik és alkalmazhatják a nyugati modelleket, amelyek miatt a nyugati rendszerek sikeresebbek mint a magyar, és akik az agrotechnológiai újításokat képesek befogadni” – mondta el Győrffy Balázs.

Ugyancsak céljuk hogy azokat a külföldi fiatalokat, akik agrárképzésben gondolkodnak, Magyarországra csábítsák.

Nem agrárképzés-monopólium kell

Dr. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár kijelentett, a magyar felsőoktatási rendszer alapvető célja, hogy kielégítse a közösség igényeit, ehhez pedig ismerni kell, hogy pontosan mik ezek az igények. Az államtitkár beszélt arról, hogy a felsőoktatási stratégiáról most is folynak az egyeztetések az egyetemekkel, mivel ők lesznek majd annak végrehajtói, kulcsszereplői. Palkovics elmondása szerint a kamara több olyan kérdést vetett fel, amelyekre a stratégiában mindenképpen reagálni kell majd.

A képzés az államtitkár szerint is alapvetően megfelelő, ám lehet, hogy hiányoznak belőle egyes elemek, amik pótlásra szorulnak.

Győrffy Balázs újságírói kérdésre válaszolva beszélt arról, hogy a gyakorlati képzés a jövő egyik záloga. „Azok az országok képesek válaszolni a kihívásokra, amelyek diákjaikat képesek gyakorlati képzésben részesíteni. A traktor elvezetése ma már nem egy bárki által megoldható dolog, felkészült szakemberekre van szükség” – mondta el a kamara elnöke.

Szó esett arról is, hogy előnyös volna a meglévő képzések mellett tudásközpontokat létrehozni, olyan intézményeket, ahol nagyobb hangsúlyt fektetnek az agrárképzésre. Egyetlen kifejezetten agrár fókuszú intézmény azonban nem oldaná meg a problémát, a legjobb az volna Palkovics László szerint, ha az egyetemek együttműködnének egymással, és így a kézhez kapott diploma valóban kvalifikálná a hallgatót, el tudna helyezkedni vele.

 

forrás:edupress.hu

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1