Több száz bekapcsolódó iskola, négyezernél is több szakmai program és közel ötvenezer résztvevő pedagógus – ez a KLIK „Köznevelés az iskolában” projektje módszertani innovációs moduljának
eddigi mérlege.

A köznevelés módszertani gyakorlatát megújító program a második tanévébe lépett.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) fenntartásában lévő általános és középiskolák rengeteg
olyan pedagógiai eljárást és módszert alkalmaznak, amelyeket a máshol dolgozó tanár kollégák is
hasznosíthatnának, sőt egyes esetekben egész intézmények átvehetnék. Legyen szó az
egészségmegőrzésről, környezettudatosságról, integrált nevelésről vagy éppen egy-egy szaktárgy új
megközelítésmódú oktatásáról, számtalan innovatív példa rejtőzik az iskolák falai között. Ezt felismerve
indította útjára a KLIK az európai uniós forrásból finanszírozott „Köznevelés az iskolában” c. kiemelt projekt
keretein belül a módszertani innováció modult. Ennek legfőbb célja az állami intézmények jó gyakorlatainak
összegyűjtése és a létrejött tudásbázis megosztása minél szélesebb körben.
– A program gerincét adó mentoráló intézményeket egy minősítési eljárást követően választottuk ki a
jelentkezők közül. A 2014/2015. tanévben 299, míg a jelenlegiben – a szakképzési intézmények körében
zajlott fenntartóváltások következtében – 263 olyan iskola van országszerte, amely legalább egy példaértékű
módszertani modellel rendelkezik – összegzett Fehérvári Krisztina modulvezető. – Minden részt vevő
intézmény vállalata, hogy havonta legalább egy nyitott órát, kéthavonta pedig egy értékelő-beszélgető
jellegű szakmai műhelymunkát szervez. Ezeken bármely pedagógus részt vehetett, akár rendszeresen, akár
csak alkalmanként. Erről valamennyien igazolást kaptak, amely alapján beszámíthatják a kötelező
továbbképzési keretükbe. A mentoráló iskolák júniusig négyezernél is több különféle programot tartottak
meg, amelyeken közel 47 ezer pedagógus, az állami iskolák tanári karának 40%-a vett részt – sorolta az
impozáns számokat a modulvezető. Érdekességként kiemelte, hogy sok esetben egészen eltérő
iskolatípusok módszerei is átültethetőnek és alkalmazhatónak bizonyultak. Előfordult például, hogy
kollégiumi nevelőtanároktól tanultak a középiskolákban oktatók vagy éppen gyógypedagógiai intézmények
metódusait vették kölcsön az intézmények.
Az előző tanévben minden megyében szakmai napot szerveztek a programban részt vevő iskoláknak,
amelyek a tapasztalatcsere, a tervezés és az együttgondolkodás kitűnő terepei voltak. Egyértelműen
presztízst jelentett bekerülni a mentoráló intézmények körébe és az érintettek ennek megfelelően is
viszonyultak a feladathoz. A modul koordinátorai – akik a programot segítendő minden megyeközponti
tankerületben dolgoztak– rengeteg pozitív visszajelzésről számoltak be, mind a nyílt órák szervezőinek,
mind látogatóinak köréből. Ezek tükröződnek az eddigi beszámolókból is: országosan 362 olyan iskola volt,
amely intézményi szinten átvett és alkalmaz egy máshol már bevált módszertani modellt.
Fehérvári Krisztina beszámolt a modul egy másik, hasonlóan jelentős tevékenységi köréről is: az előző tanév
során összesen 16, egyenként 30-40 órás továbbképzés anyagát állították össze és akkreditáltatták a
programban résztvevők, amelyek a mindennapi iskolai munkában jelentenek nagy segítséget. Az
úgynevezett folyamatba ágyazott képzések lényege, hogy az oktatókkal való találkozások közötti időszakban
a résztvevők saját munkahelyükön próbálják ki a tanultakat és a következő alkalommal a már levont
következtetésekkel és a menet közben felmerülő kérdésekkel érkeznek az újabb konzultációra. A
modulvezető elmondta, hogy a tanfolyamokon eddig háromezernél is több pedagógus vett részt, gyakran
egész tantestületek közösen. 2015 szeptemberében további 59 iskolában tartottak ingyenes és a
továbbképzési keretben is elszámolható kurzusokat.
A Köznevelés az iskolában uniós forrásból megvalósuló kiemelt projekt átfogó célja, hogy javítsa az állami
köznevelési intézményekben folyó munka minőségét, hatékonyságát, s ennek eredményeként a
gyermekeknek kiegyensúlyozott, fenntartható oktatási rendszert teremtsen.
A fejlesztések öt jelentős területen zajlanak: intézményi fejlesztés, módszertani innováció, partnerség és
hálózatosodás, szervezetfejlesztés, valamint rendszerszervezés.
A projektről bővebb információ a www.klik.gov.hu/kozneveles-az-iskolaban oldalon olvasható.