Idén nyolc éves a Tony Hawk sorozat, a Neversoft-os srácoknak így már közel egy évtizedes tapasztalatuk van a deszkás játékok gyártásában.

Nagyon nem is foglalkoznak mással, hiszen ez idő alatt csak három kitérőjük volt, a régi Spider-Man játék, a híres-neves vadnyugati gétéa, a GUN, valamint az idei év egyik nagy sztárja, a Guitar Hero III: Legends of Rock. Lessük meg most, hogy ez a közel tíz év vajon elég volt-e hozzá, hogy mára mesterire csiszolják a Tony Hawk címet!

A kilencedik Tony Hawk, a Proving Ground Európában idén november elején jelent meg csak és kizárólag a most piacon lévő konzolokra – a Neversoft ezek közül csak a PS3-as és Xbox 360-as változatot csinálta, az átiratokat más csapatnak passzolta. Mi természetesen a nextgen-t vettük nagyító alá, hiszen kicsiny tesztünkbe becsempésztünk egy gyors összehasonlítást az idén debütált nagy riválissal, a Skate-tel is.

 A THPG történetéről annyit érdemes tudni, hogy egy újonc deszkást irányítunk, aki abban a reményben megy ki az utcára, hogy egy napon ő is a csúcsfizetésű, szponzorokkal körülvett profik közé fog tartozni. Dióhéjban ennyi a teljes sztori, a játék egészében azon kell dolgozni, hogy minél jobbra csiszoljuk tehetségünket, és bejussunk a pro skaterek közé. Ez persze nem lesz olyan könnyű, hiszen kezdetben hajtani is alig tudjuk magunkat, de hála az utcán lézengő profiknak, hamar begyakorolhatjuk az alap trükköket. A karrier menete a Skate-hez hasonlít, itt is minél több gap, spot, és photo/video challenge-et kell teljesítenünk, ha magasra kívánunk mászni a ranglétrán.

Az egyjátékos kampány kezdetekor három deszkás ajánlja fel barátságát, egy career skater, egy hardcore skater, és egy rigger. A career skaterek közti segítőink közt lesz Bob Burnquist, Ryan Sheckler, Arto Saari, Nyjah Huston, sőt maga Tony Hawk is, ők a látványos mutatványok specialistái, akik alig várják, hogy induljanak valami bajnokságon, vagy felhívja őket egy magazin fényképésze. A Dustin Dollin, Lance Mountain, Andrew Reynolds, Jereme Rogers és Mike Vallely alkotta hardcore skater csapat a deszkázásnak szentelte életét, ők mindenben kihívást keresnek, imádják a sportot, nem szeretnek felvágni tehetségükkel, és kerülik a szponzorokat, fotósokat. A rigger skaterek közt Bryce Kanights, Jeff King, Bam Margera, Rodney Mullen, Daewon Song és Vanessa Torres vár minket, ők igazi underground arcok, néhány deszkából, palából és alumíniumcsőből bárhol képesek felhúzni egy görzenált – de erről majd később. A három skater típus közül egyre is rágyúrhatunk, de nincs kizárva az sem, hogy mindegyikbe belekóstoljunk.

Kalandjaink három nagyvárosban játszódnak, természetesen az Egyesült Államok nyugati partvidékén. Philadelphia (Inner City) az otthonunk, ebben a kissé gettós, csövesekkel és szeméttel teli koszfészekben kezdjük karrierünket, az utca adta lehetőségek mellett beugorhatunk a híres FDR Skateparkba, és a LOVE Parkba is. Egy alagúton innen Baltimore (Downtown) városába juthatunk, ahonnan egy híd vezet Washington DC-be (National Mall-ba), a demokrácia és szabadság fővárosába – ahogy nevezik azt néhányan. A legutóbbi, lépcsőkkel, múzeumokkal, szökőkutakkal és bevásárlóközpontokkal teli város mind közül a legizgalmasabb, érdemes tehát végigtolni a játékot, mert nem semmi élmény itt mutatványozni!

 Több újítást is bevezetett a játék, ezek közül talán az egyik legérdekesebb, hogy deszkásunk végre gyalogolni is tud. A Skate-ben a fejünket fogtuk, hogy egy ártatlan padka is seggre esést eredményez, de itt végre lehetőségünk van cipővel is megérinteni az aszfaltot. Az új ficsőrt kihasználva a fejlesztők több olyan részt is tettek a játékba, amit csak gyalog lehet megközelíteni, sőt létrázhatunk, mászhatunk kötelet, és még párkányon is függeszkedhetünk. Fickónk rendkívül ügyesen érzi a teret, pár visszatérő bugtól eltekintve nem nagyon volt gondunk a két lábon közlekedéssel.

Egy másik fontos ficsőr az előbb már említett rigger skaterekhez tartozik, ez nem más, mint a pálya testre szabása. Környezetünket kedvünk szerint alakíthatjuk, bárhova lerakhatunk egy ugratót, egy korlátot, vagy bármit, ami amúgy is megtalálható lenne a pályán. A megoldás jópofa, de köze sincs a valósághoz, játékosunk csak úgy a semmiből teremt elő mindenféle skater park berendezést.

A Nail the Trick, vagyis a saját mozdulatok létrehozása a Project 8-ban debütált, ez a Proving Ground-ban is hasonlóan működik. Ugrás közben a két stick egyidejű lenyomására a játék belassul, a kamera ráközelít a deszkára, mi pedig a két analóg karral irányíthatjuk a fickó lábait, ily módon megalkotva saját trükkjeinket. A megoldás nem kifejezetten rossz, sőt el is lehet vele szórakozni, de a klasszikus gombnyomogatós irányítás mellett még mindig csak amolyan bónuszként van jelen, igazán kihasználni nem lehet. A stickes irányítást a Skate-ben oldották meg jobban, és noha itt egyszerre két láb felett vehetjük át az uralmat, gyakorlatilag teljesen felesleges, míg az X és B gombok nyomogatására hősünk megcsinálja az összes híres trükköt. A ficsőrt ráadásul megkerülni se lehet, hiszen több challenge megköveteli tőlünk az ily módon való bénázást. Az irányításnál maradva az Aggro Kick and Push-ról érdemes még beszélni, ez nagyjából olyan, mint a sprint – ha az RB-t megfelelő ütemmel nyomogatjuk, akkor deszkásunk gyors sebességre kapcsol, ám ha elrontjuk, egy pillanat alatt odavész az egész lendület. Ezért az újdonságért még egy részpontot levonunk a THPG-től, kezdők számára nagyon nehezen tanulható be mind a Nail the Trick, mind az Aggro.

Az újdonságok itt még nem értek véget, a játékban van profi videóvágó felület is, melyben a replay-ünket csinosítgathatjuk. Kiválaszthatjuk a megfelelő kameraállást és a háttérzenét, sőt még effektezhetjük is mini videónkat. Ezt netre is feltölthetjük, és ha már itt tartunk, érdemes beszélni a multiplayer módról is. A pályaszerkesztőben hegesztett parkokat közzétehetjük, és meghívhatjuk ide barátainkat, sőt akár egyszerre nyolcan is megmérkőzhetünk egymás ellen. A kampányban megalkotott játékosunkat az összes skilljével és tudásával együtt átvihetjük a multiplayerbe, sőt a neten szerzett pénzt a single módban is elkölthetjük.

 Grafika terén a játék nem sokat fejlődött a Project 8-hoz képest, de a Skate-tel azért felveszi a versenyt. Az összkép itt is igen szép, a város nagyon jól meg van dizájnolva, és bár az emberek, valamint az autók piszok rondák, a Skate-tel ellentétben itt legalább nincs halálra effektezve és layerezve a képernyő. Hasonlóan szépek viszont a textúrák, a fények, az árnyékok, és gyakorlatilag minden, amit csak szemünk előtt látunk. A hangok terén viszont elmarad, a szinkronok szerintem kifejezetten pocsékra sikeredtek, a zene lett jó egyedül.

Az új Tony játék nagy előnye, hogy a város sokkal jobban kihasználható, és sokkal interaktívabb, mint a Skate-ben. Több lehetőség van trükközésre, nem csak az átlagos helyeken deszkázhatunk, hanem a teljes dizájn úgy lett kialakítva, hogy minden alkalmas legyen valamilyen mutatványra. A Skate-nél ez nem így volt, ott annyira élethű lett a város, hogy az ugyanolyan alkalmatlan volt igazi deszkázásra, mintha most kimennénk a pesti utcákra. A FIFA és PES harchoz hasonlóan itt is nagyjából egálba vannak a vetélytársak, ami az egyiknek nagy előnye, ott a másik bukik el, és fordítva. A harcról egyértelmű eredményt nem lehet mondani, a Tony gombnyomogatós trükkjei miatt nekünk a Skate áll közelebb szívünkhöz, az inkább lett szimulátoros, ez meg arcade játék. De hogy kinek mi jön be jobban, azt mindenki döntse el maga!

 
 Író: Daks