Silent Hill 5 (játék)

Silent Hill 5 (játék)

Rég számoltunk már be igazi, gerincvelőbe hatoló, kőkemény horror játékról itt, a Gamekapcson. Utolsó ilyen cikkünk több mint egy hónappal ezelőtt a Dead Space volt, úgyhogy lassan kiheverve az ünnepi elpuhányosodást, egy Silent Hill 5 előzetes keretein belül visszaevezünk a félelem, rettegés és lelki terror tengerére.

 

A Halott Városban való ötödik látogatásunk alkalmával Alex Sheppard libabőrébe bújva élhetjük át a szellemfalu szörnyei által keltett rettegést. A történet szerint Alex egy napon rémülten riad fel álmából, és egy félelmetes, kopott falú, öreg kórház kietlen folyosóin végigcsörtető hordágyhoz kötözve találja magát. A kerekes ágy szélsebesen suhan végig a mocskos, málló csempékkel burkolt folyosón, majd hatalmas zaj közepette betör egy ajtót. A száguldás egy üres kórteremben ér véget, Alex legnagyobb meglepetésére pedig hirtelen eltűnnek az őt lefogó szíjak. Nem tudja hol van, fogalma sincs hogy került ide, de mi már tudjuk. Megérkezett Silent Hill-be.

Ha azt vesszük, mázlija van. Egyedül lenni egy üres teremben a lehető legjobb dolog, ami ebben a városban történhet az emberrel. A Jabob’s Ladder című horrorfilm élményvilágával mélyen átitatott Silen Hill visszatér tehát, és nem ereszti azt, aki egyszer belép rajta.

De ki is ez az Alex Sheppard? Hogyan és miért került Silent Hill-be? Főszereplőnk biográfiája szerint Alex háborús veterán, és mióta felépült súlyos sérüléséből, folyamatos rémálmok gyötrik. Álmában öccse, Joshua szörnyű bajba került, ezért Alex úgy határoz, visszatér szülővárosába, Sheppard’s Glen-be, és kideríti, van-e bármi oka félni a látomásoktól. Boldog, összetartó családhoz indult haza, ám amikor megérkezik, kénytelen szembesülni rémálmával. Édesanyja súlyos betegségben szenved, apja meghalt, öccse pedig eltűnt, ami pedig még rémisztőbb, hogy Sheppard’s Glen is teljesen megváltozott, utcái kihaltak, sehol egy ember, és mindent sűrű köd borít.

Alex otthon egyetlen nyomra bukkan, mely talán elvezetheti őt öccséhez. A zsírkrétarajz egy térképet ábrázol, mely alapján hősünk útnak indulhat, ám hogy mi várja az út végén, arra még legrosszabb rémálmában sem gondolt soha. Azonban bíztató, hogy nincs egyedül. Sheppard’s Glen-ben főszereplőnk ugyanis összetalálkozik régi barátjával, Elle-lel, aki megígéri neki, hogy segít hazahozni a kisöcsit – bár ekkor még fogalma sincs, hogy mire vállalkozik. Alex és Elle elindul tehát, a térkép pedig egy sötét, kietlen vidékre vezeti őket. A köd egyre sűrűbb, a távolból szörnyű sikolyok törik meg a félelmetes csendet, és szép lassan elkezdődik a horror. Hőseink beléptek a Másvilágba...

A recept a klasszikus felállást mutatja. Van egy elveszett rokon, egy hányattatott múltú főhős, egy jó barát, és persze egy félelmetes város. Valami azonban most megváltozott. A Silent Hill sorozat korábbi részeiben már láttuk, hogy a Másvilág képes bárki elméjét megzavarni, aki csak kapcsolatba került vele, most viszont az elveszett gyermek bátyját is magába kebelezte anélkül, hogy Alex valaha is járt volna Silent Hill-ben. A sötétség hatalma kiteljesedett tehát, a sorozat előre haladtával egyre nagyobb erőre tett szert, ezúttal pedig senki sem menekülhet.

A Silent Hill-be való megérkezés után Alex egyedül ébred a kórházban. Elvesztette eszméletét, fogalma sincs, hogyan került a dohos, nyomasztó épületbe, azonban azt tudja, hogy meg kell találnia Joshua-t és Elle-t, majd visszavinni őket a való világba. Kezdetét veheti a rettegés, és az életért való keserű harc.

A játék nem csak a Másvilág megnőtt erejével mutat majd nekünk újat, hanem technikailag is. Köszönhetően a Playstation 3 és az Xbox 360 erős hardverének, a környezet már valós időben fog átalakulni körülöttünk, valahogy úgy, ahogy a 2006-os filmben is láthattuk. Megszólalnak a kürtök, a fények kihunynak, a falról lepereg a festék, a csempék elkoszosodnak, a szemünk láttára mindent mocsok és rohadás tölt majd el, aztán feltűnnek a szörnyek. A Silent Hill ötödik részében a korábbinál is ocsmányabb teremtményekkel találkozhatunk, a legveszélyesebbek pedig ezúttal a nővérek lesznek. Ezek a perverz módon csábító hölgyek rendkívül érzékenyek lesznek, ha felkapcsoljuk a lámpát, vagy csak egy kis zajt is csapunk, máris körénk gyűlnek, hogy megszabadítsanak minket az élet terhétől. A játékban ez jelenti majd az egyik legnehezebb kihívást, a puzzleok nagy részénél ugyanis elkerülhetetlen lesz, hogy akaratlanul ne hívjuk fel valahogy magunkra a nővérek figyelmét.

Az új, nextgen motor része lesz a Havok fizikai implantátum is, mely tovább nehezíti majd Alex helyzetét. Ha ugyanis véletlenül nekimegyünk majd egy asztalnak, akkor az azon lévő dolgok leesnek a földre, és hangos csörömpölés közepette darabokra törnek. Erre a schism-nek nevezett szörnyek is ugranak, ezek a magas, gyorsan mozgó, szétszakadt fejű monszterek ráadásul még az ajtót is ránk tudják majd törni, ha egy másik szobába menekülünk előlük. Hasonlóan nehéz lesz majd a dolgunk, ha a smog vagy a siam fantázianévre hallgató szörnyekkel futunk össze. A smog egy nagydarab, vonagló, kényszerzubbonyt viselő állat lesz, testén lüktető hólyagokkal, amik mérges gázt csapnak a levegőbe, ha közelükbe érünk. A siam se lesz egy díszpolgár – ő két ember egybeolvasztásából jött létre, három lába van, a fején egy kéz, karjai pedig kétszer olyan hosszúak, és legalább háromszor olyan erősek lesznek, mint egy normál emberé. Fel kell tehát kötni a gatyát!

Hősünk szerencsére remek katona, így nem ijed meg az árnyékától – kivéve ha az máshogy mozog mint ő maga. Alex jól lő, profin bánik a késsel, továbbá magabiztosan csapkod a vascsővel és a fejszével is. A fejlesztők viszont szerencsére megígérték, hogy ettől függetlenül sem fognak akciójátékot csinálni a Silent Hill-ből. Továbbra is megmarad a zsigerekbe maró félelem, a rettegés és a bujkálás, Alex különleges harci tehetsége csak a nagyobb, többedmagával támadó szörnyek miatt lesz eleme a játéknak.

A korábbi négy részt fejlesztő Team Silent csapat kiszállásával a munkálatokat az amerikai The Collective vette kézbe, ennek tudható be a sok változás. A rajongóknak azonban nem kell aggódni, a Buffy: The Vampire Slayer-t és a Mark Ecko’s Getting Up-ot is jegyző új fejlesztőstúdió nem fogja a saját képére formálni a játékot, a korábbi rögzített kamerákat leváltó dinamikus third person nézetet is például a Konami rendelte meg. Akira Yamaoka álma tehát nem veszik el, ott él még a Silent Hill 5-ben is, és reméljük, ugyanezt tudjuk mondani azután is, hogy megjelent a játék. Hivatalos dátum egyelőre nincsen, de állítólag még idén kezeink között tudhatjuk a drágaságot.
Kiadó: Konami, Fejlesztő: The Collective
Platform: PS3, Típus: Kalandjáték, Túlélő Horror
Író: Daks

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle
Hasznos Linkek (játék)

- PCGuru.hu

- MINICLIP.com

- STARTLAP JÁTÉKOK

A témához kapcsolódó oldal(ak) címét küldje el nekünk!

LINKAJÁNLÁS


Online Toborzás hírek
Új lap - 1