A pályázat benyújtási határideje: 2008. október 31.

„B” TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS
A helyi önkormányzatok az Oktatási Minisztériummal együttműködve
ezennel kiírja a 2009. évre
Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot
felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára

A pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelentkezhetnek, akik:

a) a 2008/2009. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások;

vagy

b) felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek;

és a 2009/2010. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében államilag támogatott, teljes idejű (nappali tagozatos) felsőfokú alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, felsőfokú szakképzésben kívánnak részt venni.

A pályázók közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik 2009-ben először nyernek felvételt felsőoktatási intézménybe és tanulmányaikat a 2009/2010. tanévben ténylegesen megkezdik.

Figyelem!
– Az 51/2007. (III.26.) Korm. rendelet a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről 1. § (2) bekezdése értelmében nem részesülhetnek Bursa támogatásban a rendvédelmi és katonai felsőoktatási intézmények hallgatói.
– A középiskolai akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésben résztvevő tanulók nem jogosultak a Bursa Hungarica ösztöndíjra.

Az ösztöndíj időtartama 3 x 10 hónap, azaz hat egymást követő tanulmányi félév.

Az ösztöndíj folyósításának kezdete a 2009/2010. tanév első féléve.

Az ösztöndíj-folyósítás feltétele, hogy a támogatott pályázó hallgatói jogviszonya a 2009/2010. tanév első félévében megfeleljen a pályázati kiírásnak. Amennyiben a támogatott pályázó hallgatói jogviszonya nem felel meg a pályázati kiírásnak, a támogatott az ösztöndíjra való jogosultságát elveszíti.

Az ösztöndíj csak azokban a hónapokban kerül folyósításra, amelyekben a pályázó beiratkozott, államilag támogatott hallgatója a felsőoktatási intézménynek.

Azokban a hónapokban, amelyekben a hallgató hallgatói jogviszonya szünetel, az ösztöndíj folyósítása – a folyósítás véghatáridejének módosítása nélkül – teljes egészében szünetel.

Az elnyert ösztöndíjat közvetlen adó- és TB járulékfizetési kötelezettség nem terheli, azonban az adóalapot növelő jövedelemnek számít. (Az adóterhet nem viselő járandóságokról lásd a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. § 72. s) pontját).

A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy a felsőoktatási intézménybe történő felvételi vizsgája eredményéről az Országos Felsőoktatási Információs Központ az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatóságának, illetve a támogató önkormányzatnak tájékoztatást nyújtson.

A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy a felsőoktatási intézmény hallgatói jogviszonyáról az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatóságának, illetve a támogató önkormányzatnak tájékoztatást nyújtson.

A pályázó pályázat benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy a pályázati űrlapon rögzített személyes adatait a pályázatot kiíró települési önkormányzat nyilvántartásba vegye és azokat a megyei önkormányzat, és az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága részére – kizárólag az ösztöndíjpályázat lebonyolítása és a támogatás jogosultság ellenőrzése céljából – átadja illetőleg az ösztöndíj időtartama alatt maga kezelje.

A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága személyes adatait az ösztöndíjpályázat lebonyolítása és a támogatás jogosultság ellenőrzése céljából – az ösztöndíj időtartama alatt kezelje.

A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul a pályázáskor rendelkezésre bocsátott személyes adatainak az azonosítás célja érdekében szükséges mértékben történő kezeléséhez és az ösztöndíjpályázat lebonyolítása valamint a támogatási jogosultság ellenőrzése céljából történő továbbításához.

A pályázatot az állandó lakóhely szerint illetékes települési önkormányzat Polgármesteri Hivatalánál írásban, a hivatalban hozzáférhető pályázati űrlapon, a pályázó által aláírva, egy példányban kell benyújtani.

A pályázat benyújtási határideje: 2008. október 31.

A pályázat kötelező mellékletei:

1. Igazolás a pályázó és a vele egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó jövedelméről.

2. A szociális rászorultsága igazolására az alábbi okiratok:

A pályázati űrlap csak a fent meghatározott kötelező mellékletekkel együttesen érvényes, valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül.

A települési önkormányzat 2008. november 24-ig saját maga bírálja el a beérkezett pályázatokat:
– a települési önkormányzat a határidőn túl benyújtott, vagy formailag nem megfelelő pályázatokat a bírálatból kizárja;
– az ösztöndíj elbírálása kizárólag szociális rászorultság alapján, a pályázó tanulmányi eredményétől függetlenül történik.

A pályázó az elbíráló szerv döntése ellen fellebbezéssel nem élhet.

A települési önkormányzat döntéséről és annak indokáról 2008. december 5-ig írásban értesíti a pályázókat.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága 2009. március 16-ig írásban értesíti a települési önkormányzat által támogatásban részesített pályázókat a Bursa Hungarica ösztöndíj teljes összegéről és az ösztöndíj-folyósítás módjáról.

A pályázó a felvételi értesítő másolatának megküldésével köteles írásban 2009. szeptember 1-ig az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága részére bejelenteni, hogy a 2009/2010. tanévben melyik felsőoktatási intézményben kezdi meg tanulmányait. Továbbá a pályázó köteles írásban nyilatkozni arról, hogy a 2009-es felvételi évet megelőzően nyert-e felvételt felsőoktatási intézménybe. Az a pályázó, aki értesítési kötelezettségének nem tesz eleget, az ösztöndíj folyósításából és az ösztöndíjrendszer következő évi fordulójából kizárható.

Amennyiben a „B” típusú pályázat során támogatásban részesülő ösztöndíjas a támogatás időtartama alatt sikeresen pályázik „A” típusú ösztöndíjra, „B” típusú ösztöndíját automatikusan elveszti.

Az ösztöndíjban részesülő hallgató köteles az ösztöndíj folyósításának időszaka alatt minden, az ösztöndíj folyósítását érintő változásról haladéktalanul (de legkésőbb 15 napon belül) írásban értesíteni a folyósító felsőoktatási intézményt, és az OKM Támogatáskezelőt (1244 Budapest, Pf. 920). Az értesítési kötelezettséget a hallgató 5 munkanapon belül köteles teljesíteni az alábbi adatok változásakor:
– tanulmányok halasztása;
– tanulmányok helyének megváltozása (az új felsőoktatási intézmény, kar, szak, munkarend, finanszírozási forma megadásával);
– tanulmányi státusz (munkarend, képzési forma) változása;
– személyes adatainak (születési név, anyja neve, állampolgársága, állandó lakásának és tartózkodási helyének címe) változása.

Az ösztöndíjas 30 napon belül köteles a jogosulatlanul felvett ösztöndíjat a folyósító felsőoktatási intézmény részére visszafizetni

A „B” típusú ösztöndíjasok szociális rászorultságát az önkormányzat évente egyszer jogosult és köteles felülvizsgálni. Amennyiben az ösztöndíjas a szociális rászorultság vizsgálata során az önkormányzat által kért igazolásokat nem bocsátja rendelkezésre, vagy az önkormányzattal a vizsgálat során az együttműködést egyéb módon kifejezetten megtagadja, az önkormányzat az ösztöndíjas szociális rászorultságának megszűntét vélelmezi, azaz az ösztöndíjas ösztöndíját elveszíti. A települési önkormányzat ebben az esetben határozatban rendelkezhet a támogatás visszavonásáról. A határozat csak a meghozatalát követő tanulmányi félévtől ható hatállyal hozható meg

A felsőoktatási intézménybe jelentkezők számára megítélt támogatást az önkormányzat visszavonhatja abban az esetben is, ha az ösztöndíjas elköltözik a települési önkormányzat illetékességi területéről. A települési önkormányzat ebben az esetben határozatban rendelkezhet a támogatás visszavonásáról. A határozat csak a meghozatalát követő tanulmányi félévtől ható hatállyal hozható meg

Amennyiben megállapítást nyer, hogy a pályázó a pályázatban nem a valóságnak megfelelő adatokat szolgáltatta vagy a pályázati feltételeknek egyébként nem felel meg, támogatásban nem részesülhet még abban az esetben sem, ha az ösztöndíj elnyeréséről szóló tájékoztatást már kézhez vette.

A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer jogszabályi hátteréül a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III.26.) Korm. rendelet szolgál.
www.bursa.hu/files/2009/palyazati_kiiras_B_2009.doc

Forrás: tender.sff.hu