Gyermekgyógyító programEgészségünk, különösen, ha gyermekeink egészségéről van szó, mindannyiunk számára fontos. Hosszú ideig tartó betegség, lábadozás esetén a gyerekek számára külön nehézség, hogy a családtól, barátoktól elszakítva, idegen környezetben kell heteket, hónapokat eltölteni.

Ma már sok olyan szervezet van, akik azért dolgoznak, hogy a kórházban eltöltött idő kevesebb fájdalmat és nehézséget okozzon. 

A Gyermekgyógyító program célja elsősorban az, hogy olyan nonprofit szervezeteket támogassunk, amelyek krónikus betegségben szenvedő vagy súlyos betegségből lábadozó gyerekek rehabilitációjával, fogyatékkal élők fejlesztésével foglalkoznak. A program keretében olyan szervezetek pályázhattak, akik élmény- és művészet-terápiás programokat szerveznek a beteg gyerekek számára.

A támogatott szervezetek áldozatos munkájukkal a kórházi tartózkodás miatt jelentkező testi-lelki megpróbáltatások feldolgozásában tudnak segíteni. A fogyatékkal élő gyerekeknél életprogramjuk részét alkotja a fejlesztés, amely saját és családjuk életminőségének javítását tudja elérni.

2008-ban negyedik alkalommal hirdettük meg a felhívást, amelyre 60 szervezet nyújtott be pályázatot.

A pályázatokról a szakmai előszűrést követően zsűri mondott véleményt, amelyben Dr. Huszár András, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke, Erős Antónia az Egy csepp figyelem Alapítvány életre hívója és Béres Klára, a Béres Alapítvány vezetője vettek részt. A pályázatokról a végső döntést az Új Európa Alapítvány kuratóriuma hozta meg.

2008-ban összesen 32 szervezet részesült összesen 42,5 millió forint támogatásban Zalaegerszegtől Nyíregyházáig. A klasszikus élményterápiás programok mellett egyre több helyen jutnak szerephez az állatok: lovas- és kutyaterápiás foglalkozások során. A művészetterápiában a zene gyógyító hatása mellett a szervezetek a képzőművészeti technikákat, audiovizuális eszközöket és a dramatikus játékokat alkalmazzák.  

Ismerjen meg néhány sikeres terápiás programot a 2008. év támogatottjai közül!

Letölthető dokumentumok:

Támogatott szervezetek listája 2008

Támogatott szervezetek listája 2007

Sajtóanyag, Gyermekgyógyító program 2007

 

Forrás: ujeuropaalapitvany.hu