Pályázati felhívás általános és középiskolásoknak

A budapesti Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye idén is meghirdeti levelező pályázatát az általános és középiskolák 5-7., illetve 8-10. évfolyamos osztályai, csoportjai, szakkörei számára. Csoportok és szakkörök jelentkezése esetén a csapat tagjainak azonos korosztályból kell kikerülniük (5-7., ill. 8-10.), létszámuk nem haladhatja meg a 30 főt.

A pályázat célja, hogy a gyerekek megismerjék Pompeii, a Kr. e. 79-ben vulkánkitörés által eltemetett város egykori mindennapjait és kultúráját, s ezeken keresztül az ókori Italia világát. A gyerekek játékos feladatokon keresztül jutnak egyre közelebb Pompeiihez. A feladatlapok anyaga történelmi, régészeti és művészeti újdonságokkal szolgál a mai napig feltárás alatt lévő terület kultúrájáról.
A csapatoknak a pályázati időszak végére egy freskót kell elkészíteniük a pompeii művészet mintái nyomán.

Az októbertől áprilisig tartó időtartam alatt a csapatok négy feladatlap kitöltésére vállalkoznak. A megoldásra fordulónként legalább 3 hét áll a rendelkezésükre. Az első feladatlapot a jelentkező csoportok 2009. október 10-től tölthetik le honlapunkról (www2.szepmuveszeti.hu/eos). A feladatlapokat fordulónként javítjuk és küldjük vissza. Az utolsó feladatlap visszaküldésének határideje után több mint egy hónap áll rendelkezésre, hogy a pályaművet eljuttassák a Szépművészeti Múzeumba.

A pályamű beküldésének határideje: 2010. április 12.

Az elkészítendő freskó mérete legfeljebb 50×50 cm lehet (vastagsága pedig 5-10 cm közé kell, hogy essen), súlya nem haladhatja meg az 5 kg-ot. A freskónak arányaiban, színében és alapanyagában a feladatlapokból megismert pompeii művészethez kell igazodnia. Ókori és modern műalkotások közvetlen lemásolását nem fogadjuk el.
A pályaműveket korcsoportonként értékeljük.

Minden jelentkező csapat csak egy pályaművet küldhet. A feladatlapokat és a pályaműveket két, egymástól független zsűri bírálja el. A négy feladatlap helyes kitöltéséért járó pontok száma megegyezik a freskóra adható maximális pontszámmal. A kijavított és visszaküldött feladatlapokon mindig feltüntetjük az elért pontszámot. A pályaműveket 2010. május elején értékeljük; az eredményről a résztvevőket értesítjük.
A győzteseket a tanév végén egy napra vendégül látjuk Budapesten a Szépművészeti Múzeumban.

A Szépművészeti Múzeum fenntartja magának a jogot a beküldött pályaművek határozatlan idejű és teljes körű felhasználására.

A pályázatra jelentkezni lehet Kevély Flóránál és Böhler Nóránál 2009. október 9-ig a 06-1-469-7178-as fax-számon, a marathon@szepmuveszeti.hu e-mail címen, valamint levélben az alábbi címen: Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjtemény, 1146 Budapest Dózsa Gy. út 41. A borítékra kérjük, írják rá: ’Pompeii – Az eltemetett város’.
A pályázattal kapcsolatos további felvilágosítás kérhetnek a 06-1-469-7262 telefonszámon.

A jelentkezési lap és a feladatlapok az Antik Gyűjtemény honlapjáról – www2.szepmuveszeti.hu/antik, valamint a www2.szepmuveszeti.hu/eos honlapról – tölthetők le.
Nevezési díj nincs.
Kérdéseikre – amelyeket akár telefonon is feltehetnek – szívesen válaszolunk.

Forrás: Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye