MOL Tehetséggondozásért díj

MOL Tehetséggondozásért díjAz igazi gondoskodás nem veszhet el! MOL Tehetséggondozásért díj. Ön is ismeri, emlékszik rá

- azt az áldozatkész, lelkes tanárt, szakembert, aki gyermekét jó tanácsokkal látta el és külön szakkörökön segítette az iskolai felkészülésben vagy a tanulmány versenyeken?
- azt az edzőt, aki jó szemmel kiemelte és a neki legmegfelelőbb sportágban segítette készségei, képességei fejlesztésében gyermekét?

 

- arra a szeretett tanárára, aki elindította a pályán, akihez később is mindig fordulhatott jó tanácsért, szakmai támogatásért?

 

A jelölés határideje: 2010. december 31.

Segítsen nekünk megtalálni őket!

Szeretnénk a fiatal tehetségeket felfedező tanárokra, nevelőkre, edzőkre felhívni a közvélemény figyelmét. Ők, akik a háttérből segítik tanítványaik első lépéseit, áldozatvállalásuk, munkájuk nagyban hozzájárul egy-egy fiatal képességeinek kibontakozásához. Ösztönzik, mellettük vannak, keresik számukra a továbblépés lehetőségét, felkészítik őket a versenyekre, pályázatot nyújtanak be helyettük. Tudásuk továbbadása több generációt segít újabb és újabb eredményekhez. Munkájuk ritkán kerül előtérbe, nevüket ritkán említik az eredmények mellett. Külön munkájuk általában sem erkölcsileg, sem anyagilag nem kapja meg a szükséges elismerést.

Ha ismeri, jelölje őket a MOL Tehetséggondozásért díjra!

A jelölés módja
- Jelölni a jelölt nevének, elérhetőségének megadásával és rövid indokolással lehet, amely tartalmazza a jelölt pályafutásának néhány kiemelkedő állomását, amelyek az elismerést indokolják.
- Kérjük, minden esetben adja meg saját elérhetőségét is, hogy amennyiben szükséges, kiegészítő információakt kérhessünk a jelöltjéről!

Jelölést bárki benyújthat, egyénileg vagy csoportosan.

Kik lehetnek jelöltek?

Tanárok, edzők, nevelők,
- akik 18 év alatti fiatalokat oktatnak, nevelnek, segítenek, képeznek, kísérnek, vagy diákcsoportok, csapatok fejlődését segítik, szakköröket vezetnek, diákjaik iskolán kívüli tevékenységét, szakmai pályafutásukban történő elindulását önzetlenül és eredményesen segítik;
- akik figyelnek azokra a gyerekekre, akiknek egyébként családi hátterük vagy anyagi lehetőségeik miatt nem vagy csak kevés lehetőségük lenne arra, hogy kiemelkedjenek, fejlődjenek, továbblépjenek;
- akik olyan fórumokat hívtak életre (versenyek, találkozók, alapítványok, egyesületek, önképzőkörök stb.), amelyek elősegítették a gyerekek és fiatalok továbblépését, tehetségük kibontakoztatását;
- akik több évtizedes pályafutásuk során bizonyították, hogy szakmai és emberi kvalitásaik miatt egyaránt érdemesek az elismerésre, akik a nevelők, tanárok, sportági edzők közösségének a megbecsülését, elismerését is bírják.

A jelölések értékelése, döntés

A legérdemesebb jelöltek közül évente egyszer az Új Európa Alapítvány kuratórium 4-4 személyt választ ki a sport, valamint a művészet-tudomány-kultúra területeiről és a MOL Tehetséggondozásért díjban részesíti. A Tehetséggondozásért díj anyagi és erkölcsi elismerés, a díj értéke 500 000 forint személyenként.
A jelölések benyújtása folyamatos, a jelöltek közül évente egyszer választ az Új Európa Alapítvány kuratóriuma. 2010-ben december 31-ig várjuk a jelöléseket, amelyekről várhatóan 2011. február elején dönt a kuratórium és azt követően adja át a díjakat.

On-line jelölés: www.ujeuropaalapitvany.hu, www.mol.hu

Infóvonal: (40) 180-280 (munkaidőben)

 

www.sff.hu

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1