Ady Endre Gimnázium országos középiskolai tanulmánypályázataAz Ady Endre Gimnázium tizedik alkalommal hirdeti meg országos középiskolai tanulmánypályázatát Ady Endre életművének vizsgálatára. A pályázaton 14-18 éves középiskolai tanulók vehetnek részt dolgozataikkal.

A pályázatok beérkezési határideje 2011. március 30.

Pályázati témák:
1. Az út, az utazás, a megérkezés értékteremtő és meghatározó szerepe Ady életművében. Néhány szabadon választott vers tematikus és motivikus vizsgálata.
2. Bibliai utalások megjelenése Az Illés szekerén című kötetben. Szabadon választott versek alapján mutassa be istenes verseinek bibliai szöveghálózatát!

3. A mitologizált „ÉN” szerepe és jelentősége Ady költészetében. Szabadon választott versek alapján mutasson rá Ady sajátos genealógiájára!

A pályázat formai követelményei:

A pályaműveket két gépelt példányban, kettes sorközzel, maximum 25 oldal terjedelemben, tartalom- és irodalomjegyzékkel valamint jegyzetekkel ellátva kell jeligésen benyújtani. Zárt borítékban kérjük mellékelni a pályázó nevét, címét, iskolájának nevét és címét, valamint magyar tanárának nevét. A pályázat hitelességét az iskolai pecsét és a szaktanár aláírása igazolja.

Cím: Ady Endre Gimnázium 1139 Budapest, Röppentyű u. 62. www.adygimnazium.eu
Diószegi Endre részére
A pályázatok beérkezési határideje 2011. március 30.
A pályázat nyerteseit és a helyezetteket pénz és könyvjutalomban részesítjük:
1. díj: 25 000 Ft
2. díj: 15 000 Ft
3. díj: 10 000 Ft
A díjak átadására az Ady-napok rendezvénysorozat alkalmával ünnepélyes keretek között 2011. április 19-én. A győzteseket és a helyezetteket az eredményhirdetésről postán értesítjük.

 

www.sff.hu