Az UWC Magyarországi Egyesülete meghirdeti a 2013-2015-ös tanévekre szóló ösztöndíjpályázatát. A pályázat keretében az UWC (United World Colleges, www.uwc.org) tagiskoláinak kétéves nemzetközi ösztöndíjaira lehet jelentkezni.

Az iskolákról és a Nemzetközi Érettségiről

Az 1962-ben alapított UWC-hálózat ma 12 iskolát tart fenn világszerte. Magyar diákokat fogadtak már Walesben, Kanadában, Olaszországban, az Egyesült Államokban, Hong Kongban, Indiában, Norvégiában, Costa Ricán, Szingapúrban és Hollandiában.

Az iskolákba több mint 80 országból érkeznek érettségi előtt álló diákok, hogy két évig együtt tanuljanak angol nyelven a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése és a kultúrák harmóniája jegyében. A kultúrák keveredése és az otthonitól eltérő környezet nagymértékben formálja a személyiséget, fejleszti a problémamegoldó készséget, toleranciára, felelősségtudatra nevel, továbbá fogékonnyá teszi a fiatalokat a világban jelen lévő, globális problémákra. Az itt szerzett tapasztalatok birtokában a végzett diákjaink képessé válnak arra, hogy akár nemzetközi környezetben is képviseljék a magyar kultúrát és tudományt.

A diákok két év alatt a Nemzetközi Érettségi (International Baccalaureate, IB) programját végzik el. Ez egy világszerte egységesen elismert, színvonalas képzési rendszer — a továbbtanulási arány ezekbő’l az iskolákból gyakorlatilag száz százalék. A Nemzetközi Érettségi Program a „teljes ember” nevelésére törekszik, így a megszokott tantárgyak teljesítése mellett a diákok részt vesznek sportfoglalkozásokon, kreatív tevékenységekben, illetve szociális vagy ökológiai jellegű önkéntes tevékenységet végeznek.

Kik pályázhatnak?

Az egyesület általános pályázatán pályázásra jogosultak azok a 16-18 éves (a megpályázható ösztöndíjak első’ tanévének szeptember 1-jén 16. életévüket már, de 19. be nem töltött) szakközépiskolai vagy gimnáziumi képzésben résztvevő személyek, akik a pályázat benyújtásakor 10. vagy 11. évfolyamos* tanulmányaikat végzik, és

1)    magyar állampolgársággal rendelkeznek és középiskolai tanulmányaikat magyarországi oktatási intézményben folytatják, vagy korábban legalább 5 iskolai tanévet magyarországi oktatási intézményben végeztek;

2)    nem magyar állampolgárok, de az ösztöndíj beadásakor legalább három megkezdett tanéve magyarországi oktatási intézményben tanulnak és magyarul beszélnek.

Hogyan lehet pályázni?

–       A webes pályázási felület várhatóan az ő’sz folyamán elérhetővé válik az UWC Magyarország honlapján (www.uwc.hu).

–       A  pályázat egyes oldalait a webes kitöltést követően, a felületen  leírt követelményeknek megfelelően postán kell beküldeni a következő’ címre: 1394 Budapest, Pf. 395

 

A pályázati anyagok postára adásának határideje: 2013. január 16. szerda

Tájékoztató a pályázóknak:

Az iskolák által felajánlott ösztöndíjak többnyire fedezik a tanulás, a szállás és a teljes ellátás költségeit. (Ez iskolától függő’en évenként 50.000-90.000 USD, azaz a két év során nagyságrendben 10-18 millió Ft). Azokban az esetekben, ahol az ösztöndíj-felajánlás nem teljes, az UWC Magyarország ezt ösztöndíjalapjából kiegészíti, az ösztöndíjasnak tehát ingyenes a tanulás, a szállás és az ellátás. A kiutazás és a személyes költségek (zsebpénz és biztosítás) általában a kiutazót terhelik. Szociális helyzettől függően erre a célra visszatérítendő támogatás igényelhető az egyesülettől.

Számítunk viszont az ösztöndíjalapunkat támogató hozzájárulásra azon ösztöndíjat nyert diákok családjától, akiknek jövedelmi helyzete ezt megengedi. Ez teszi lehetővé, hogy a jövőben is módunk legyen a részleges ösztöndíjak kiegészítésére, az ösztöndíjak számának növelésére. A támogatás módjáról és ajánlott mértékéről részletes tájékoztató található az UWC Magyarország honlapján (www.uwc.hu). Ennek alapján a felajánlás összegérő’l a család dönt. Az így befolyt támogatásokat a következő években meghirdetett részleges ösztöndíjak kiegészítésére fordítjuk, hogy ezzel is biztosítsuk a magyar diákok folyamatos jelenlétét az UWC iskolákban.

A pályázatok elbírálását, az ösztöndíjak odaítélését a pályázók pénzügyi háttere nem befolyásolja. A pályázattal kapcsolatos bővebb információ a www.uwc.hu honlapon található. Kérdéseikkel forduljanak bizalommal az UWC Magyarország munkatársaihoz az alábbi elérhetőségeken:

–  info@uwc.hu

–  hétfőn 12.00-14.00 között a +36 30 559 8090-s telefonszámon

–  kedden 18:00-20:00 között +36 30 559 8090-s telefonszámon

Egyesületünk képviselőivel találkozhatnak a várhatóan 2012. december 8-án, Budapesten, illetve az ősz és tél folyamán az ország több nagyvárosában is megrendezésre kerülő’ nyílt napjainkon. További információért figyeljék honlapunkat és iratkozzanak fel válogatási hírlevelünkre honlapunkon (uwc.hu/hu/emailalerts.html), valamint oldalunkra a Facebookon (facebook.com/uwc.hu)!

*Ötévfolyamos képzés esetén az adott évfolyamok alatt a 11. és 12. évfolyamokat értjük.

 

Kedves tizedikes és tizenegyedikes diákok!

Az UWC Magyarországi Egyesülete örömmel értesít benneteket, hogy idén is meghirdeti kétéves külföldi ösztöndíjaira szóló pályázatát!

Az iskolákról és a nemzetközi érettségiről

Az 1962-ben alapított UWC-hálózat ma 12 iskolát tart fenn világszerte. Magyar diákokat fogadtak már Walesben, Kanadában, Olaszországban, az Egyesült Államokban, Hong Kongban, Indiában, Norvégiában, Costa Ricán, Szingapúrban és Hollandiában.

Az iskolákba több mint 80 országból érkeznek érettségi előtt álló diákok, hogy két évig együtt tanuljanak angol nyelven a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése és a kultúrák harmóniája jegyében. A kultúrák keveredése és az otthonitól eltérő környezet nagymértékben formálják személyiségeteket, fejlesztik problémamegoldó készségeteket, toleranciára, felelősségtudatra nevelnek, továbbá fogékonnyá tesznek a társadalmunkban jelen lévő globális problémákra. Végzett diákjaink az itt szerzett tapasztalatok birtokában képessé válnak arra, hogy akár nemzetközi környezetben is képviseljék a magyar kultúrát és tudományt.

Két év alatt a Nemzetközi Érettségi (International Baccalaureate, IB) programját végezhetitek el. Ez egy világszerte egységesen elismert, színvonalas képzési rendszer — a továbbtanulási arány ezekből az iskolákból gyakorlatilag száz százalék. A Nemzetközi Érettségi Program a „teljes ember” nevelésére törekszik, így a megszokott tantárgyak teljesítése mellett részt vehettek sportfoglalkozásokon, kreatív

tevékenységekben, illetve szociális vagy ökológiai jellegű önkéntes munkát végeztek.

 

Kik pályázhatnak?

Az ösztöndíjakat azok a megpályázható ösztöndíjak első tanévének szeptember 1-jén 16. életévüket már, de 19. életévüket még be nem töltött, a pályázat benyújtásakor tizedikes vagy tizenegyedikes* középiskolások pályázhatják meg, akik nyitottnak és talpraesettnek érzik magukat ahhoz, hogy két évig multikulturális környezetben, egy idegen országban éljenek és tanuljanak, és rátermettségüket tanulmányi eredményükkel, közösségi munkájukkal, iskolán kívül végzett tevékenységükkel bizonyítani tudják. Az iskolák többsége elvárja az angol nyelv legalább közepes szintű ismeretét, de mindenütt felkészültek az angolul kezdetben gyengébben beszélő diákok fogadására is.

 

Az ösztöndíj juttatásai

Az iskolák által felajánlott ösztöndíjak többnyire fedezik a tanulás, a szállás és a teljes ellátás

költségeit. (Ez iskolától függően évenként 50.000­90.000 USD, azaz a két év során nagyságrendben 10-18 millió Ft). Azokban az esetekben, ahol az ösztöndíj-felajánlás nem teljes, az UWC Magyarország ezt ösztöndíjalapjából kiegészíti, az ösztöndíjasnak tehát ingyenes a tanulás, a szállás és az ellátás. A kiutazás és a személyes költségek

(zsebpénz és biztosítás) általában a kiutazót terhelik. Szociális helyzettől függően erre a célra visszatérítendő támogatás igényelhető az egyesülettől.

Számítunk viszont az ösztöndíjalapunkat támogató hozzájárulásra azon ösztöndíjat nyert diákok családjától, akiknek jövedelmi helyzete ezt megengedi. Ez teszi lehetővé, hogy a jövőben is módunk legyen a részleges ösztöndíjak kiegészítésére, az ösztöndíjak számának növelésére. A támogatás módjáról és ajánlott mértékéről részletes tájékoztató található az UWC Magyarország honlapján (www.uwc.hu). Ennek alapján a felajánlás összegéről a család dönt. Az így befolyt támogatásokat a következő években meghirdetett részleges ösztöndíjak kiegészítésére fordítjuk, hogy ezzel is biztosítsuk a magyar diákok folyamatos jelenlétét az UWC iskolákban.

Hogyan lehet pályázni?

A pályázati kiírást, az iskolákról és a nemzetközi érettségi programról szóló tájékoztatóinkat kérjétek iskolátokban! A pályázati eljárás háromfordulós, mely során a személyiség érettségét, kreativitását, együtt­működő képességét vizsgáljuk. Első lépésként a pályázáshoz regisztrálnotok kell az egyesület honlapján; a szükséges dokumentumokat várhatóan az ősz folyamán tesszük elérhetővé a www.uwc.hu oldalon. A webes regisztrációt követően a pályázat kitöltési útmutatóban meghatározott oldalait be kell egyesületünk címére: 1394 Budapest, Pf. 395. A pályázati anyagok postára adásának határideje 2013. január 16. Az eljárás várhatóan 2013. április végéig fejeződik be. A pályázati folyamatban való részvétel 3300 Ft regisztrációs díj átutalása** mellett lehetséges.

Egyesületünk képviselőivel találkozhattok a várhatóan 2012. december 8-án, Budapesten, illetve az ősz és tél folyamán az ország több nagyvárosában is megrendezésre kerülő nyílt napjainkon. Információért figyeljétek honlapunkat, vagy iratkozzatok fel válogatási hírlevelünkre!

Elérhetőségeink:

Válogatás általános információ:

–  info@uwc.hu

–  hétfőn 12.00-14.00 között +36 30 559 8090

–  kedden 18:00-20:00 között +36 30 559 8090

Honlapcímek:

UWC Magyarország:      http://www.uwc.hu

Facebook:                    facebook.com/uwc.hu

UWC:                           http://www.uwc.org

IB:                              http://www.ibo.org

 

A Nemzetközi Érettségi Program (IB) az UWC iskoláiban

A Nemzetközi Érettségi a világ egyik legrangosabb középfokú oktatási programja, amely nem csak magas színvonalú oktatást biztosít, de célul tűzi ki az alapvető emberi értékekre való nevelést. Az IB-központ úgy definiálja a Nemzetközi Érettségit, mint „…egy átfogó, magas követelményeket támasztó, de ugyanakkor a világ bármely tájáról érkező, jó képességű diák számára elvégezhető program. Az, hogy nem épül kizárólag egyetlen ország oktatási rendszerére sem, kifejezi az alapítók azon szándékát, hogy a különböző nyelvi, kulturális és tanulmányi háttérrel érkező tizenéveseknek olyan átfogó intellektuális, szociális és kritikai perspektívát adjon, ami elengedhetetlen a rájuk váró felnőtt világban…”

A Nemzetközi Érettségit megelőző két év nem csak az IB tananyag elsajátításáról szól. Az UWC iskolák tanítási módszereikkel nem csak oktatni, de nevelni is kívánják a diákokat, hogy a tanulók jól informáltak, toleránsak és nyitottak legyenek mások véleményére, és megfelelő kommunikációs készségeket, stratégiákat fejlesszenek ki.

A program keretében a diákok összesen hat tárgyat tanulnak, hármat emelt-, és hármat középszinten. A hat tárgyat különböző tantárgycsoportokból választhatják ki: irodalom, idegen nyelv vagy második nyelv, humán tudományok, természettudományok, matematika, illetve a művészetek. Ez utóbbi, hatodik tantárgycsoportból nem kötelező választani, helyette az előző ötből is választható tantárgy. A tantárgyak palettája nagyon színes; iskolánként eltérően választható a magyar oktatási rendszerben hagyományosnak számító tantárgyak mellett többek között közgazdaságtan, filozófia, kulturális antropológia, politikatudomány, környezeti rendszerek vagy tengerbiológia is. A tanítás, illetve a vizsgák nyelve az IBO hivatalos nyelveinek egyike: angol, francia vagy spanyol, amelyek közül az angol a legáltalánosabb az UWC iskoláiban. A Nemzetközi Érettségi bizonyítványt az iskolában nyújtott teljesítmény és a külső vizsgabizottság által értékelt írásbeli és – bizonyos tantárgyak esetén – szóbeli vizsgán elért pontszámok alapján lehet elnyerni. A sikeres érettségi feltétele egy önálló kutatómunkán alapuló négyezer szavas szakdolgozat megírása is, ami már a későbbi egyetemi munkára is felkészít.

A kreatív gondolkodás, az egyéni ötletek megvalósítása, az elmélet gyakorlatba ültetése mind olyan elengedhetetlen készségek, amelyek elsajátítására az IB egyedülálló struktúrája nagy hangsúlyt fektet. Éppen ezért a Nemzetközi Érettségi szerves részét képezi a CAS (Creativity – Kreativitás, Action – Cselekvés, Service – Szolgálat), a program gyakorlati eleme. Ennek keretében minden diáknak választania kell egy sport-, egy kreatív- és egy szociális tevékenységet, amelyek szemléletmódjának tágítását, a személyiségének fejlesztését segítik elő. A közösségi munka az együttes cselekvés örömét, a másokért, környezetünkért való felelősségérzetet erősíti a diákokban. A közösségért végzett munka széles területet ölel fel a környezetvédelmi feladatoktól az oktatáson keresztül a szociális munkáig.

Az IB tehát a tudás átadásán túl az alapvető emberi értékeken alapuló nevelésre is nagy hangsúlyt fektet. Rangját mutatja továbbá, hogy a világ országainak egyetemei és főiskolái felvételiként fogadják el a végbizonyítványt, és a program egyre elterjedtebb a nemzetközi oktatás területén is. Hazánkban a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumban, az American International School of Budapest iskolában, a SEK Nemzetközi Oktatási Központban és a The British International School of Budapest iskolában folyik IB rendszerű oktatás. A magyar egyetemek hagyományos érettségivel egyenértékű képesítésként fogadják el a bizonyítványt, amely ezen kívül nyelvével megegyező, felsőfokú C típusú nyelvvizsgának felel meg, honosítás nélkül.


A United World Colleges világszervezet

A United World Colleges (UWC) a világon egyedülálló iskolarendszer, amely a világ legkülönbözőbb pontjairól származó fiataloknak – anyagi hátterüktől, etnikai, vallási hovatartozásuktól függetlenül – lehetőséget kínál arra, hogy a Nemzetközi Érettségi Programot multikulturális környezetben végezzék el.

Az iskolahálózatnak tizenkét kollégium a tagja: Atlantic College (Wales, Nagy-Britannia), Adriatic College (Olaszország), Nordic College (Norvégia), Lester B. Pearson College (Kanada), Armand Hammer UWC (USA), Waterford Kamhlaba UWC (Szváziföld), Li Po Chun College (Hong Kong, Kína), UWC of South-East Asia (Szingapúr), Mahindra UWC (India), UWC Costa Rica, UWC-IBO in Bosnia and Herzegovina és UWC Maastricht (Hollandia). Ezek közül eddig (1981 óta) tízben folytatták tanulmányaikat magyar diákok: Walesben, Olaszországban, Norvégiában, Kanadában, Hong Kongban, az USA-ban, Indiában, Costa Ricán, Szingapúrban és Hollandiában. Az iskolák alapvetően nagyon hasonlóak, ugyanakkor mindegyiknek megvan a saját különlegessége, a csak rá jellemző hangulata és közege. Egyrészt számos iskolát a közeli természeti kincsek tesznek különlegessé: az olasz iskola az Adriai-tenger partján, a walesi az Atlanti-óceán, a kanadai a Csendes-óceán mellett fekszik hegyekkel övezve. A norvég iskola a fjordok mentén található, a Li Po Chun College pedig a tengerpart és a Ha On Shan hegycsúcs között húzódik meg. A természeti kincsek mellett minden kollégiumnak van olyan kulturális-szociális adottsága, amely lehetőséget biztosít a diákoknak arra is, hogy a közösségen belül a nemzetközi kapcsolatokról, eltérő kultúrák együttéléséről, konfliktuskezelésről szerzett tapasztalataikat a külvilágban is kamatoztathassák. Így a Red Cross Nordic College diákjai aktívan részt vesznek a közeli vöröskeresztes rehabilitációs központ lakóinak életében, a Mahindra College számos önkéntes munkát szervez a közeli falvakba az ott lakók segítésére, az Adriatic College diákjai részt vesznek a kampusznak helyt adó falu életében és segítenek a közeli menekülttábor lakóinak. Ezek csupán kiragadott példák, hosszasan lehetne sorolni a hasonló tevékenységeket és lehetőségeket.

A kollégiumi élet középpontjában mindenütt a közösségi munka és a személyes kapcsolatok állnak. Nagy hangsúlyt kap az egyéni és közösségi felelősségvállalás, az egymásért, és nem csupán egymás mellett élés. A diákoktól elvárják, hogy éretten reagáljanak a mindennapi élet és a világ problémáira is, valamint, hogy aktívan vegyenek részt közvetlen környezetük gondjainak megoldásában. Épp ezért nagy jelentősége van a gyors helyzetfelismerésnek, az önálló ötleteknek és az együttműködésnek. Mindezek a megoldandó feladatok, az iskolák többségének világtól elszigetelt helyzetéből adódóan zárt közösségi élete és a sok munkát igénylő tanulmányok a kollégiumi életet igen intenzívvé teszik. A barátságok, ismeretségek elmélyülnek, de az ellentétek is feszültebbé válnak. Ezeken a konfliktushelyzeteken csak a tolerancia, az empátia és a türelem diákokban érlelődő értékei segíthetnek át, a fiatalokat széles látókörű, tevékeny emberekké nevelve.

Az ösztöndíjas diákokat minden ország saját bizottsága választja ki. Az iskolahálózat alapelveiből következően a válogatás anyagi háttértől, vallási, etnikai hovatartozástól függetlenül történik, a válogatók a személyes rátermettség alapján döntenek.