A hagyományok szerint vízkereszttől elkezdődnek a farsangi vigasságok, bálok és lakmározások időszaka mely februárban, húshagyó kedden zárul le. A Pályázati Interaktív Elektronikus Rendszer által meghirdetett pályázat célja, hogy farsangi hangulatot teremtsen pályázói körében.

Egyaránt örömét lelheti ebben a pályázatban az, aki alkotni szeretne és az is, aki majd eredményhirdetés után a www.pier.hu honlapon csak olvasója lesz a pályaműveknek.

 

Az írások olyan vers, esszé vagy más műfajban megszületett alkotások lehetnek, melyek maximum 5000 karakterben elbúcsúztatják a telet. Várjuk a farsangi mulatságok hangulatát visszaadó, jókedvre derítő műveket!

Benyújtás határideje: 2013. február 18.

A pályázaton bárki részt vehet. Nevezési díj nincs.

 

Feltételek:

1.) Ugyanazon személy több pályázatot is benyújthat, azonban 1 pályázat csak 1 db, saját maga által készített művet tartalmazhat, melyet tulajdonosa később más fórumokon is szabadon megjeleníthet.
2.) A pályázó kijelenti, hogy az alkotás még semmilyen fórumon nem jelent meg.
3.) Pályázó kijelenti, hogy a szerzői jogokra vonatkozó szabályokat betartja.
4.) Az alkotás tiszteletben tartja mások érzéseit, nem tartalmaz szeméremsértő, durván illemtelen, trágár vagy uszító kifejezéseket.
5.) A pályázatot elektronikus úton nyújtották be a Pályázati Interaktív Elektronikus Rendszer használatával.
6.) Az adatlap minden kötelezően kitöltendő része ki van töltve.
7.) Pályázó hozzájárulását adja ahhoz, hogy benyújtott pályaművét kiíró a szerzői jogok tiszteletben tartása mellett ellenszolgáltatás nélkül felhasználja, publikálja.

Díjazás:

I-III. helyezett asztrológiai témakörben könyvjutalomban részesül.

Ezen felül a pontozási szempontok alapján rangsorolt legjobb 30 pályaművet digitális formájú OKLEVÉLLEL díjazzuk, valamint folyamatosan elérhetővé tesszük a nagy nyilvánosság számára a www.pier.hu honlapon.

Pontegyenlőség esetén azonos pontszámot elért pályamű azonos helyezést ér el (holtverseny).

Pályázatot kiíró szervezet:
Pályázati Interaktív Elektronikus Rendszer
Kapcsolattartó: Horváth Csaba
E-mail cím: palyazat@pier.hu

Benyújtás határideje:
2013. január 16. 00:00 – 2013. február 18. 23:00

Teljes felhívási dokumentáció és benyújtás helye:
Elektronikus úton – a PIER rendszerén keresztül a www.pier.hu honlapon