DEEP PURPLE (koncert)

DEEP PURPLE (koncert)

DEEP PURPLE
Rapture of the DEEP 2007


2007. november 06. 19:30
Papp László Budapest Sportaréna

A Deep Purple brit hard rock-zenekart a Led Zeppelin és a Black Sabbath mellett sokan a heavy metal előfutárának tartják, bár a zenészek sosem tartották magukat heavy metal zenekarnak. Nevüket Peter DeRose azonos című dalából vették át. Világszerte több mint 100 millió albumot adtak el.
Az Episode Six nevű zenekar több kislemezt is kiadott az Egyesült Királyságban, a ’60-as közepén. Az együttes tagjai a következők voltak: Ian Gillan énekes, Graham Dimmock és Tony Lander gitárosok, Roger Glover basszusgitáros, Sheila Carter billentyűs és Harvey Shields dobos. Sokat turnéztak, ennek ellenére nem voltak sikeresek.
1967-ben alakult meg a Flower Pot Men nevű zenekar, melynek korábbi neve The Ivy League volt. Érdekességüket az adta, hogy négy énekesük volt. Nevüket a the Flowerpot Men című gyerekműsorból vették.. Tagjai a következők voltak: Tony Burrows, Neil Landon, Robin Shaw és Pete Nelson énekesek, Ged Peck gitáros, Nick Simper basszusgitáros, Jon Lord orgonista és Carlo Little dobos. Azelőtt Jon Lord a The Artwoods tagja volt, Nick Simper pedig Ritchie Blackmore-ral Screaming Lord Sutch The Savages nevű zenekarában játszott.
1967-ben a Searchers korábbi dobosa, Chris Curtis felhívta Tony Edwards londoni üzletembert, és arra kérte, hogy menedzseljen egy új zenekart, amit Curtis alakítana meg. A terv az volt, hogy a tagok folyamatosan váltanák egymást; Edwardsnak megtetszett az ötlet, és két másik üzletembert is sikerült bevonnia: John Colettát és Ron Hire-t (Hire-Edwards-Coletta – HEC Enterprises).
Curtis ezután zenészeket keresett az új, Roundabout nevű zenekarhoz. Az első tag Jon Lord orgonista lett, majd Curtis rábeszélte Ritchie Blackmore gitárost, hogy jöjjön vissza Hamburbgól egy meghallgatásra. Curtis hamarosan kiszállt, de a HEC Enterprises, Lord és Blackmore örömmel folytatták a zenészek felkutatását. Még három tag csatlakozott a zenekarhoz: Nick Simper basszusgitáros, Rod Evans énekes és Ian Paice dobos (mindketten a The Maze nevű zenekarból). 1968 tavaszán egy rövid dániai turnén vettek részt, majd – Blackmore javaslatára – a Deep Purple nevet vették fel.
1968 októberében a zenekarnak Amerikában óriási sikere volt (az Egyesült Királyságban viszont alig ismerték őket) Joe South "Hush" című dalának feldolgozásával. A dal első, Shades of Deep Purple című, meglehetősen alábecsült albumukon jelent meg. A Cream búcsúturnéján a Deep Purple volt az előzenekar. Nem sokkal később szerződést bontottak velük, mivel gyakran nagyobb sikerük volt, mint a Creamnek. Amerikában a turné idején, az Egyesült Királyságban 1969 júliusában jelent meg második albumuk, a The Book of Taliesyn. Harmadik albumuk, a szintén 1969-es Deep Purple több dalában szimfonikus zenekar is hallható. A harmadik album és az amerikai turné után Rod Evanst és Nick Simpert minden előzetes bejelentés nélkül kirúgták. Helyüket az Episode Six énekese, Ian Gillan és basszusgitárosa, Roger Glover vette át. Ezzel létrejött a híres "Mark II" felállás, mely a Deep Purple aranykorát jelentette. "Hallelujah" című kislemezük meglepően rosszul szerepelt a listákon. 1969 decemberében jelent meg Concerto for Group and Orchestra című albumuk, melyen egy háromtételes mű hallható a zenekar és a Királyi Filharmónikusok előadásában. A Concertót Lord írta, az előadást 1969. szeptember 24-én, a Rpyal Albert Hallban tartották. A zenekart Malcolm Arnold vezényelte. A The Nice Five Bridges című albuma mellett ez volt az egyik első mű, melyen egy rockzenekar szimfonikus zenekarral játszott együtt. Ebben az időben Blackmore „keményebb” zenét akart játszani, ezért egyáltalán nem örült annak, hogy a Deep Purple-t „nagyzenekarral játszó” együttesként kezdték emlegetni.
A concerto után az együttes lázas turnézásba és lemezfelvételbe kezdett – a következő 3 évben a csúcsra törtek. Ennek az időszaknak az első stúdióalbuma az 1970-ben megjelent In Rock a koncerteken sikeresen játszott "Speed King", "Into The Fire", és "Child in Time" számokkal. Szintén ekkor jelent meg az angliai Top Ten listára feljutott "Black Night" kislemez. Blackmore és Lord gitár- és orgona szólói Ian Gillan kitűnő énekhangjával, Glover és Paice szabta ritmusával az együttes védjegyévé vált. A felállás második albuma, a lágyabb és progresszívebb Fireball (Gillan kedvence, nem mint Blackmore-é) 1971-ben jelent meg több híres számmal, mint: "Fireball", "Demon's Eye", "Fools", és "No One Came". Kislemezen is elértek egy újabb sikert a "Strange Kind Of Woman" c. számukkal.
1972-ben jelent meg a következő albumuk, a Machine Head, melyet Svájcban játszottak fel. Ez a legsikeresebb lemezük, a rajta található Smoke on the Water a zenekar védjegyévé vált. A dal megtörtént eseményről szól: a felvételek ideje alatt Frank Zappa Montreuxben tartott épp koncertet, aminek során a helyszínül szolgáló kaszinó kigyulladt. Gillan állította, hogy látott egy alakot, aki lángszóróval gyújtotta fel az épületet. Az album egyes számait már játszották a Fireball turné alatt: A későbbi Highway Star "elődjét" a turné első Portsmouthi koncertjére vezető úton írták a turnébuszban – és elő is adták élőben – válaszul egy újságírónak, aki megkérdezte, hogy állnak új számok írásával.
1973-ban Gillan és Glover kilép a csapatból. Helyükre kerül David Coverdale és Glenn Hughes, akik az együttes új dalszerzői lesznek. Az új lemez, a Burn sikeres lesz.
1975-ben, a Stormbringer album után kilép Blackmore a csapatból. A gitáros helyére Tommy Bolin kerül. Bolin résztvételével egy lemez készül, a Come Taste the Band. Az együttesre egyre súlyosabb terhet ró Bolin heroin-függősége, ezért 1976-ban feloszlik a Deep Purple.
A szünet 8 évig tartott, 1984-ben újra összeállt az együttes a második felállással. 2 lemez jelent meg így, a Perfect Strangers (1984) és a The House of Blue Light (1987). Az ellentétek újra kiéleződtek Blackmore és Gillan között, de ezúttal Gillan lépett ki az együttesből. A helyére kerülő Joe Lynn Turner csak egy album erejéig zenélt a Deep Purple-lel mivel Gillan vissza tudott térni 1993-ban. Egy album után (The Battle Rages On) Blackmore hagyta ott az együttest. Mivel turné közepén lépett ki és nem szerették volna lemondani a további koncerteketJoe Satrianit hívták a helyére. A tagcsere bevált, Satriani és az együttes többi tagja szívesen zenélt volna tovább együtt, azonban Satriani lemezszerződései ezt nem tették lehetővé. A turné befejeztével új gitárost kellett keresni, aki Steve Morse let. Az ő közreműködésével jelent meg 1996-ban a következő nagylemez, a Purpendicular majd az 1998-as Abandon.
2002-ben újabb tagcsere történt, ezennel az együttes eddigi állandó tagja, Jon Lord jelentette be nyugdíjba vonulását. (Kiválásával csak a dobos, Ian Paice maradt állandó tagként.) Helyére Don Airey került. Az új felállás két nagylemezt jelentetett meg, a Bananas-t és a Rapture of the Depp-et.

Jegyárak:

Ülő:
19.000.-
15.000.-
12.000.-
9.000.-
7.500.-

Álló:
8.900.-

További info:
Hivatalos honlap

Forrás:www.port.hu 

 

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1