Főnix Csarnok,   november 7. (szerda) 19:00

JOE COCKER Magyarországon!!! Ezúttal a debreceni Főnix Csarnokban lép fel 2007. November 7-én.

Joe Cocker élete második legnagyobb nézőszámú közönsége előtt játszott 2002-ben Budapesten. Most, 2007-ben, a debreceni közönséget örvendezteti meg slágereivel. Új, 2007-ben megjelent "Hymn For My Soul" című albumának dalai mellett természetesen a legnagyobb Joe Cocker klasszikusok is elhangzanak majd, mint például a You Can Leave Your Hat On, Unchain' My Heart vagy a With A Little Help From My Friends.

Joe Cocker Hymn For my Soul című lemezével újra a lélekhez szól. Az összetéveszthetetlen, füstös hangú Joe Cocker lassan 40 éve van már a pályán, és most ismét hallat magáról.

Minden a With A Little Help From My Friends című Lennon/McCartney szerzeménnyel kezdődött 1968-ban, mely később a '69-es Woodstock Fesztiválon előadott verziójának köszönhetően vált igazán legendássá. Olyannyira, hogy Joe Cocker volt az egyedüli művész, akit az akkori fellépő-gárdából újból meghívtak a fesztivál 25-éves évfordulójára.

A kritikusok pedig, még mindig Nagy-Britannia egyik legjobb fehér hangjaként tartják őt számon. Mi sem nagyon tudnánk még egy olyan művészt említeni, aki ennyire magas szinten képes új életre kelteni a feldolgozott dalokat, és beléjük csempészni a saját egyéniségét. Még az olyan sok százszor hallott számokat – mint például a Summer In The City – is úgy adja elő, hogy még véletlenül sem tűnnek elnyűttnek, épp ellenkezőleg, egészen frissnek hatnak.

"Soha nem nyúltam volna hozzá egy művész munkájához sem, ha nem éreztem volna úgy, hogy valami mást, valami személyeset tudok hozzátenni. Nem feljavítani akartam a szerzeményeket, hanem a saját ízlésem szerint formálni őket. "

Az EMI kiadó gondozásában március 30-án megjelent Hymn For My Soul című album is ebben a szellemben került felvételre, Ethan Johns segítségével.Joe Cocker ezúttal olyanok dalait énekelte fel whisky-ízű hangján, mint pl. Stevie Wonder, George Harrison, vagy Bob Dylan.

Belépő: ülő: 9900/7900/5900 Ft, álló: 7900 Ft.

Forrás: www.port.hu