Hangfoglalás

Hangfoglalás

Hangfoglalás 2013Budapest - (2013. október 4. - 2013. október 6.) - A budapesti SYMA csarnokban, Közép-Kelet-Európa legnagyobb zenei eseményén október 4. és 6. között több száz ingyenes program, koncertek, rockmúzeum és több tízezer hangszer várja a vendégeket.

A gyerekek szombaton saját hangszereket is készíthetnek például biciklipumpából vagy szívószálból.

 

Fellép egyebek mellett a Magna Cum Laude, a Póka Egon Experience, a Rudán Joe Akusztik, Nagy Feró és a Beatrice, Heincz Gábor Biga, a Zöld a Bíbor Band, a Roy & Ádám Trió, a Special Providence, Csemer Boggie és a Budapest Voices kórus. A hazai könnyűzenei élet kiválóságai tartanak hangszerbemutatókat, míg például a Hooligans, a Kowalsky meg a Vega és a Road zenekarok közönségtalálkozóra és dedikálásra várják a rajongóikat. A kiállításon derül ki az is, hogy ki lesz a Sugarloaf új énekesnője. A zenekar Dér Heni távozása után versenyt hirdetett, amelynek döntőjét szombaton délután a Hangfoglaláson tartják.

A Hangfoglalás a zenekedvelő családok számára is évek óta kiemelt esemény, hiszen a három nap alatt a gyerekek bármilyen hangszert kézbe vehetnek és bátran kipróbálhatnak. Az idei rendezvény második napján, szombaton arra is lesz lehetőség, hogy Kovács Gábor muzsikus kézműves foglalkozásán saját hangszereket készítsenek szívószálból, PET-palackból vagy éppen biciklipumpából. Az ingyenes programot a B csarnok emeleti termében tartják október 5-én, szombaton 10 és 17 óra között (a B34-es teremmel szemben).

A SYMA csarnokban három napon át nemzetközi szaktekintélyek részvételével rendezik meg a Zenélni Konferenciát, melynek célja a közös pontok megtalálása a zenei kultúra elősegítése érdekében. A Hangfoglalást szervező Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) idén nagy újdonsággal is készül, ugyanis díjazni kívánja a hazai szakma kimagasló szakembereit, zenészeit. Zenélni Díjat ad át 13 kategóriában: zenepedagógusnak, három zenésznek, énekesnek, zenekarnak, hangmérnöknek, hang- és látványtechnikusnak, zenei újságírónak, és egy olyan személynek, aki sokat tett a zeneiparért.

A programba az újdonságok mellett egy régi hagyomány is visszatér, hiszen a SYMA csarnokban zajló események mellett október 4-én egy klubfesztivál is része lesz a rendezvénynek a Dürer Kertben, ahol a legkülönbözőbb zenei stílusokban - köztük blues, dub, breakbeat - magyar, cseh, szlovén, francia és olasz csapatok adnak koncerteket. A Hangfoglalás minden programjára és a klubkoncertekre is ingyenes a belépés.

A Hangfoglalás valamennyi programja mindhárom napon ingyenes.

Részletes program: http://www.hangfoglalasonline.hu/kiallitas_programok

Forrás:

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1