Budapest – (2013. november 21. – 2013. november 24.) – A Fridge idén a korábbinál is látványosabb, itthon még nem látott sportbemutatókkal és neves világsztárokkal tarkított zenei programokkal, a Hó-Show pedig téli sportfelszerelésekkel és utazási ajánlatokkal várja a nagyérdeműt november 21-24 között.

Egyedülálló show-val, Magyarországon először látható látványos trükkökkel robog tovább a Fridge sport kínálata. Az átalakulás lényege, hogy az idén a szervezők a motorsportok kedvelőit is bevonják a főváros egyik legnagyobb téli rendezvényébe. Így a levegőben szálló akrobatika mellé már hang is társul, a ski-doo-k, más néven motoros szánok közreműködésével. Olyan hószánok érkeznek a versenyzőkkel Magyarországra a tengerentúlról és Európa északi részéről, melyeket speciálisan erre az akciósportra tervezték illetve alakították át. A verseny és egyben bemutató várhatóan nem mindennapi elemeket tartalmaz majd, hiszen az X-Gamesről jól ismert versenyzők mérik majd össze tudásukat és bátorságukat hazánkban a leginkább freestyle motorcrosshoz hasonlító rendezvényen. Elugró rámpa és hatalmas hóhegy épül eszközül a hószán ridereknek, hogy több méter magasban óriás supermanekkel, szaltókkal kápráztassák el a rendezvényre látogatókat. Az ugrások akár a 30 métert is meghaladják és minden ridernek 1 perce lesz arra, hogy bemutassa a legjobb ugrásaiból álló körét. Mindezek után este a „szokásos” hangulatú Fridge partyk zárják majd a versenyt.

Az extrém télisport és zenei kínálat mellett a Vásárvárosban a hagyományos Hó-Show is várja látogatóit téli sportfelszerelésekkel és utazási ajánlatokkal.

A Hó-Show kiállítás immár 22. alkalommal nyitja meg a téli síszezont. Az érdeklődők megismerkedhetnek az ismert márkák új termékeivel, a család minden tagjának megvásárolhatják a téli sportokhoz szükséges felszereléseket és kiegészítőket, tájékozódhatnak az utazási, téli kikapcsolódási ajánlatok közt. Idén a kiállítók termékeiket és szolgáltatásaikat a D pavilonban mutatják be.

A Fridge fesztivál jellegzetessége, hogy a téli sportok látványos bemutatóit a honi zenei élet aktuális sztárjaival és a nemzetközi party-szcéna legismertebb arcaival fesztiválosítja. Így lesz ez idén is. A hazai felhozatalt erősíti majd a Hősök, a Belga, a PASO, a Mary Popkids, Ganxsta Zolee és a Kartel és a Carbonfools. November 22-én egy rendhagyó rendezvénynek lehetünk mindannyian szem- és fültanúi. Magyarország első számú és legnépszerűbb hazai streetwear brandje, a BP Clothing a Fridge-en ünnepli fennállásának 2. évfordulóját. A fiatalok körében a legkedveltebb együttesek sorakoznak fel egy napon, akik természetesen mind a BP Clothing kiemelt támogatottjai. A születésnapi fellépők a Punanny Massif, az Irie Maffia, az Akkezdet Phiai és a Brains formáció is.

A nemzetközi felhozatalt pedig nem kisebb nevek fémjelzik, mint például Paul Kalkbrenner, az európai techno kultúra legaktuálisabb és legfelkapottabb DJ-producere, aki hatalmas sikert aratott korábban a VOLT és a Balaton Sound headlinereként. Közkívánatra visszatér Magyarországra napjaink egyik legnagyobb parti sláger gyárosa, aki szintén a VOLTon és Soundon is már bizonyított. Ő Example, aki Dj Wire-rel érkezik a Fridge-re. Szintén nem ismeretlen a hazai közönség számára a Pendulum, nem beszélve Dub FX-ről, a VOLT fesztivál nagy kedvencéről, aki bejárta már mind az öt kontinest, s most a havas fesztiválon is bemutatkozik. A Vásárvárosban lép fel a szintúgy szabadfogású breakbeatben utazó brit Freestylers kollektíva is. Jön továbbá a Doctor P & Krafty Mc, a Grandmaster Flash és a Crookers dj set.

Kedvezményes jegyelővétel november 20-ig!

Elővételes jegyárak:

3 napos bérlet: 7 900 Ft

Napijegy: 4 900 Ft

0. napi jegy: 3 900 Ft

Helyszíni jegyárak:

3 napos bérlet: 9 900 Ft

Napijegy: 5 900 Ft

0. napi jegy: 4 900 Ft

A Fridge belépő a Hó-Show kiállítás teljes területére is érvényes!

A 3 napos bérletek a 0. napra is érvényesek.

Hó-Show jegyár (nem érvényes a Fridge Budapest rendezvényre): 1 900 Ft.

Web: www.fridge.hu

Forrás: