1-1

A szlovák válogatott 1-1-es döntetlenre végzett Új-Zéland ellen a világbajnokság F csoportjában. Északi szomszédaink egészen a 92. percig vezettek, akkor azonban érkezett az előre húzódó védő, Reid, és bebólintott a bal sarokba egy balról érkező beadást.

Elég lassan lendültek bele a csapatok, az első 20 percben szinte semmi érdemleges nem történt a pályán. A játékrész második felében aztán már akadt esemény, elsősorban a szlovák csapat akarata érvényesült. Sestak Weiss passza után durrantott mellé, Hamsik távoli tekerését pedig a léc alól tolta fölé Peston, aki elég sokat bizonytalankodott. A másik oldalon egy Smeltz-kísérletet kellett kitolnia ujjheggyel Muchának.

A második felvonás elején gyorsan összejött az, amivel az elsőben hasztalan próbálkoztak a csapatok. Sestak kanyarított középre a jobb oldalról, középen érkezett Robert Vittek, és lesgyanús helyzetből, 9 méterről a jobb sarokba fejelt

Hátrányban megpróbált újítani Új-Zéland, de az óceániai támadásokban nagyon kevés ötlet volt. A szlovákok várták a kontralehetőségeket, és ha Vittek egy picit gyorsabban hajtja végre lövő mozdulatát, akár duplázhatott is volna – így Reid közbelépett.

Semmi jel nem utalt arra, hogy Szlovákia nem nyeri meg a mérkőzést, a 92. percben azonban az előre húzódó Reid bebólintott a bal alsóba egy balról érkező beadást. A döntetlennel a szlovákok nagyon nehéz helyzetbe kerültek.

 

Új-Zéland – Szlovákia 1-1 (Reid 92. ill. Vittek 51.)

 

F-csoport állása az 1. forduló után

Csapat Msz. Gy. D. V. Gk. P.
Olaszország 1 0 1 0 1-1 1
Paraguay 1 0 1 0 1-1 1
Új-Zéland 1 0 1 0 1-1 1
Szlovákia 1 0 1 0 1-1 1

 

Forrás: pepsifoci.hu