A PÉCSI BALETT előadása

Spartacus 2076 (színház)A Spartacust – Seregi László koreográfiájával – az Állami Operaházon kívül senki nem mutatta be Magyarországon. Abban a híres előadásban, amelynek főszerepét Róna Viktor táncolta, nyolcvan, száz táncos lépett színpadra. Erre a témára balettelőadást csinálni húsz fős társulattal nagy kihívás.

Bemutató időpontja: 2007. november 23., Pécsi Balett

Két éve törekszem arra, hogy a közönséget, és ezen belül az egyetemistákat, a fiatalokat behozzam a színházba. Az előző két évadban bemutatott nagyszínpadi darabjainkat, a Notre Dame-i toronyőrt és a Bonnie és Clydeot szinte minden előadáson telt házzal játszottuk. A Spartacus 2076 kétszer harminc perc lesz, és nem az ismert Hacsaturján zenére, hanem modern, mai zenére táncolunk, amelyet a mi felkérésünkre Riederauer Richárd zeneszerző írt a témára. Sokat gondolkoztam más címen, de véleményem szerint annyira erős és ismert Spartacus alakja, hogy nem találtam hatásosabbat. Az előadás címe így azt jelöli, hogy bár a téma klasszikus, de a történet nem azonos az ismert balettével: egy ősrobbanás utáni világban játszódik. A kataklizma következtében a nagyvárosok társadalma fölbomlott, elfogyott az ivóvíz, élelem, kegyetlen küzdelem indul a túlélésért. Maradt egy olyan terület, ahol nem pusztultak el a régi életmód feltételei, innen ragadják el az embereket és teszik rabszolgává. Ám akad egy férfi, aki erős, tiszta, bátor és szembeszáll az embertelen rendszerrel, az immoralitással. Mad Max világába helyeztük a történetet, az elképzelt jövő ruháiban, díszleteiben. Bőhm Györggyel írtuk a librettót. A szereplők többségének nevét megtartottuk, pl. Crassus vagy Flavia. Az előadást – rendhagyó módon – forgószínpadra képzeltem el. A Pécsi Balett mindig híres volt újításairól, folyamatosan próbálkozott új megoldásokkal. Ezt a hagyományt én is szeretném folytatni.
Vincze Balázs – táncművész, koreográfus

Zeneszerző: Riederauer Richárd
Libretto: Böhm György
Rendező-koreográfus: Vincze Balázs

Tánc:
Spartacus – Bánki Zsolt , Kristóf Dávid
Flavia – Lázár Eszter
Crassus – Lencsés Károly , Lovas Pál
Marcus, Crassus hadvezére – Dóri István
Bakos Anett
Balássy Szilvia
Dér Dalida
Czebe Tünde
Kócsy Mónika
Ujvári Katalin
Vincze Brigitta
Harka Máté
Koncz Péter
Molnár Zsolt
Oláh István
Valkai Csaba Csanád
Verdes Norbert

Díszlettervező: Túri Erzsébet
Jelmeztervező: Túri Erzsébet
Asszisztens: Czebe Tünde
Előadás időpontok:
PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ – Pécs
november 29. (csütörtök) 15:00 (Bakos László bérlet)
december 5. (szerda) 19:00 (Ady bérlet)
december 13. (csütörtök) 19:00 (Szalma bérlet)
december 20. (csütörtök) 19:00 (Szendrő bérlet)
december 22. (szombat) 19:00 (Somlay bérlet)
december 28. (péntek) 19:00 (Mendelényi Vilmos bérlet)

Forrás: port.hu