Kutatók Éjszakája 2008

Kutatók Éjszakája 2008

Magyarország idén is részt vesz a Kutatók Éjszakája elnevezésű európai rendezvénysorozatban, melynek során szeptember 26-án délutántól kezdve egész éjjel nyitott laboratóriumok és egyetemek várnak országszerte kicsiket és nagyokat, hogy hétköznapi nyelvre lefordítva közelebb hozzák őket a tudomány világához.

600 kutató, 15 város, 1 éjszaka

 

A fotópályázattal egybekötött fesztivál-jellegű eseménysorozatban a több száz program között boszorkánykonyha, káosz és fraktálok, repülésszimuláció, fénycsapdázás és fogyatékosságtörténeti vándorkiállítás is várja a látogatókat.

Szeptember 26-án délután Soprontól Debrecenig 15 városban kinyílnak a laboratóriumok ajtói, a kutatók kibújnak fehér köpenyükből, és hétköznapi nyelvre fordítják le a mindennapi életet érintő tudományos kutatások és kísérletek eredményeit. Az Európa-szerte igen népszerű Kutatók Éjszakája célja, hogy az embereket megismertesse a tudomány világával, és növelje a tudományos karrier vonzerejét a fiatalok körében.

A Kutatók Éjszakáját harmadik alkalommal rendezik meg Magyarországon, az Európai Bizottság által támogatott esemény rendezési jogát ezúttal is az európai oktatási/képzési pályázatokat koordináló Tempus Közalapítvány nyerte el. Az idei rendezvény fővédnöke Dr. Kürti Sándor, a csúcstechnológiájáról világhíres Kürt Zrt. elnöke lesz.

2008-ban tizenhárom intézmény kapcsolódott be a programba: a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Debreceni Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az Eszterházy Károly Főiskola, a Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézete, a Miskolci Egyetem, a Nyugat-Magyarországi Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Széchenyi István Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, és a Szent István Egyetem.

A sokszínű és ingyenes programokon minden korosztály jól érezheti magát: személyesen találkozhatnak több száz kutatóval, kipróbálhatják az eszközeiket, találmányaikat, megismerhetik a munkájukat előadások, vetélkedők, kiállítások és szórakoztató tudományos programok keretében. Az idei rendezvényekre különösen a pályaválasztás előtt álló, 10-18 éves fiatalokat várják.

„Az elmúlt évek hagyományait követve idén is rengeteg változatos program várja a látogatókat, akik többek között a titkok matematikáját, a lusta ember dísznövényeit is megismerhetik, de betekintést nyerhetnek a boszorkánykonyha és a fénycsapdázás rejtelmeibe is. Az „észbontó" éjszaka során beszélgető növényeket simogathatnak, vagy kilátogathatnak fény-árnyékjátékra a budai Várba, és repülésszimuláción is részt vehetnek. Mintegy harmincezer érdeklődőt várunk a több mint 300 programra országszerte" - mondta el az előzetes programajánlót Kurucz Katalin, a Tempus Közalapítvány kutatás-fejlesztésért felelős vezetője.

Az eseménysorozatot fotópályázat is kíséri: szeptember 12-ig várják kis- és nagydiákok 20x30 cm-es fotóit, amelyek kutatókat ábrázolnak munka közben. A képeket kiállítják és zsűrizik is a rendezvény éjszakáján, valamint az első helyezett európai megmérettetésen is részt vesz majd.

A Kutatók Éjszakájának részletes programja megtalálható a www.kutatokejszakaja.hu honlapon.

Forrás: beszed.hu

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1