Jön a 100-szor használható papír: a Xerox találmányán a szöveg 24 órán keresztül lesz olvasható, majd fokozatosan eltűnik róla.

Az „öntörlő” papír ezáltal csökkenteni fogja a felhasználandó hivatali papírmennyiséget, de a környezetre is jótékony hatással lesz.

Még az 1980-as években egy rajzfilmben jelentek meg olyan papírok, amelyek öt másodperccel az olvasás után megsemmisítik önmagukat. A Xerox, ha nem is jutott el idáig, olyan papírt állított elő, amely letörölhető és újrafelhasználható egy különleges nyomtató segítségével. Az alapötletet az adta, hogy ökológiai megoldást kerestek a hivatali papírok általi végtelen pazarlásnak. A becslések szerint minden évben mintegy 15 200 milliárd oldalnyi papírt gyártanak világszerte a különböző hivatalok és ezeknek 44,5 százalékát egyetlen olvasás után a szemétbe dobják – írta a La Repubblica című olasz napilap.

Normális fehér papírról van szó, amelyre bármilyen szöveget lehet nyomtatni, 24 órás időtartamra. Ennek leteltével a szöveg fokozatosan eltűnik, míg végül ugyanolyan patyolattiszta lesz, mint újkorában és akár százszor is újra fel lehet használni. Ehhez persze az kell, hogy ne karcolják és ne gyűrjék össze. Éppen ezért, bolygónk megmentése érdekében a lógós alkalmazottaknak le kell szokniuk arról, hogy rajzolgatnak a hivatali papírokra, vagy pedig repülőgépeket hajtogatnak belőlük.

A papírt a Xerox kutatási és fejlesztési csoportja, a Palo Alto Research Centre (PARC) találta fel – ugyanaz a csapat, amelynek a lézernyomtatót és az egeret köszönheti a modern technológia. Működéséről annyit lehet tudni biztosan, hogy a papírt hasonló fényérzékelő molekuláris vegyülettel vonják be, mint amilyent a színes szemüveglencséknél alkalmaznak.
Forrás : 5perc.hu