Előkészítő munkacsoport jött létre a szakképzéssel foglalkozó iskolák átvételére a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól – írta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) augusztus 21-én.

 

A közlemény szerint a szakképzésben résztvevő tanulók létszámának növelésében, valamint az ehhez szükséges egyszintű szakképzés-irányítás megteremtésében állapodtak meg a munkacsoportban, amelyet a nemzetgazdasági tárca, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és az NGM szakképzési háttérintézménye hozott létre.

A szervezeti átalakításra a kormányzati szándék szerint azért kerül sor, hogy a munkaerő-piaci szempontok a szakképző iskolákban az eddiginél hatékonyabban érvényesüljenek – közölte a tárca.

A szakképzés-stratégiai ügyeket tárgyaló bizottságban részt vevők között egyetértés van abban, hogy szükség lenne a szakképzés duális rendszerének kiterjesztésére, az egyszintű szakképzés-irányítás megteremtésére, illetve a középfokú képzés szerkezeti átalakítására is – áll a közleményben.

 

Forrás: edupress.hu