Mikulásfalva szervezői november közepén pályázatot hirdettek „A Mikulás egy napja” címmel, amelyre a várakozásokat felülmúlva több mint 1000 pályamű érkezett.

„Írj, rajzolj, fess, alkoss, készíts filmet arról, hogy szerinted milyen a Mikulás egy napja! Bármelyik napot választhatod! Mit csinál a Nagyszakállú, kik a barátai? Mit gondolsz, milyen az igazi Mikulás? Szárnyaljon a fantáziád!” – szólt a felhívás, amelyre 3 kategóriában lehetett nevezni: rajz, írás és videó.A gyermekek óriási lelkesedéssel vetették bele magukat az egyéni, illetve a csoportos munkába, rengeteg gyönyörű és értékes alkotás született, amelyekből sugárzott a sok szeretet és odaadás. Több hálálkodó és köszönő levél érkezett a pedagógusoktól, amelyekben arról számoltak be, hogy a közös készülődés az óvodában, az iskolában, az együtt alkotás öröme összehozta a gyerekeket, egységet kovácsolt a csoportban.

 

„Végtelenül boldogok vagyunk, hogy ilyen sok pályamű közül egy rajzunk bekerülhetett! Azt gondolom, hogy már ez is nagy nyeremény és győzelem! Nagyon büszke vagyok a „kiscsibékre”, akik nagy lelkesedéssel fogadták ezt a lehetőséget! Nekem személy szerint az is nagy nyeremény volt az Önök részéről a pályázatuk meghirdetésével, hogy míg a gyerekek a 9 rajzon dolgoztak, nagyon jól összekovácsolódtak! Köszönjük Mikulásfalva ezt az élményt!” – írta Meleg Emese 3. osztályos tanító néni Vácról.

A beérkezett pályaművek feldolgozása több napig tartott és a szakmai zsűri minden kategóriában 2 fődíjat osztott ki, az egyiket egyéni pályázónak, a másikat pedig csoportos alkotásnak, valamint különdíjakkal is jutalmazta a pályázókat. Miután a beérkezett pályázatok több mint 90 százaléka rajz volt, a szervezők úgy döntöttek, hogy kiválasztják a legjobb 50-et, amelyre a közönség szavazhatott Mikulásfalva közösségi médiafelületén keresztül. A rajzokra 3 napon keresztül lehetett gyűjteni a szavazatokat és versenybe szállni a Móra Könyvkiadó ajándékcsomagjaiért.

A videóknál a kedves hangvételt, a kerek történetmesélést, az ötletességet és a témaválasztást is díjazta a zsűri, valamint a legjobb rendezés, a legjobb jelmez és koreográfia, illetve a legjobb alakítás kategóriában különdíjakat is kiosztottunk – fogalmazott Papp Eszter videós szakember. A fődíj belépőjegy a Tropicariumba, a cápás állatkertbe, a többi díjazott pedig Mikulásfalva-ajándékcsomagban részesül.

„Az írások esetében sem volt könnyű helyzetben a zsűri, sok kedves és ötletes alkotás érkezett. Ezek között volt egyedi műfajú, amely a Nagyszakállú szemszögéből írta le a Mikulás egy napját, érkezett vers, amelynek fiatal alkotója gyönyörű rímekkel, költői képekkel, választékos szóhasználattal mutatta be azt a bizonyos napot, illetve díjaztuk a fantáziát, a történetvezetést, valamint a valóság és a mese ötvözését is. Természetesen találékonyságból sem volt hiány” – jegyezte meg Szíjjártó Anita újságíró. A helyezettek szarvasi Mini Magyarország belépővel gazdagodnak az ország egyetlen interaktív makettparkjába, a további díjazottak pedig Mikulásfalva-ajándékcsomagot nyertek.

A beérkezett rajzok között a zsűri megosztotta az első helyezést, melyért főnyereményként Mikulásfalva osztálykirándulás jár. A Fejér Megyei Általános Iskola és Speciális Szakiskola 5-6. osztályos sajátos nevelési igényű diákjai által készített diafilmszerű, rajzos mese és a Komáromi Dózsa György Általános Iskola 2.b osztályos tanulóinak munkája, egy összefűzött kis könyv érdemelte ki a díjat. Mindkét csapatot vendégül látják a szervezők Mikulásfalván.

A közönségszavazáson részt vevő 50 rajzpályázat mindegyike ajándékot és oklevelet kap, melyeket postai úton juttatnak el a szerencséseknek Mikulásfalva Manói. Az osztályok pályamunkái között a legtöbb szavazatot a Dombóvári Szent Orsolya Iskolaközpont felső tagozatos diákjai kapták, az egyéni pályázók között pedig Lukács Liza Dóra – őket a Móra Könyvkiadó ajándékcsomagjával jutalmazza a zsűri.

Ezúton is dicséret illeti az összes pedagógust, óvodapedagógust, aki lehetővé tette és segítette, hogy a gyerekek pályázhassanak, foglalkozhassanak az ünneppel, a hagyománnyal, a megelevenedő mesével. Minden pályázónak gratulálunk, és oklevelet küldünk a számukra majd „A Mikulás egy napja” pályázaton való részvételért.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Mikulás birodalmában, Mikulásfalvára december 21-ig, ahol a mese életre kél.

NYERTESEK:

Videó kategória:

  1. helyezett: SM Gyermekvédelmi Igazgatóság Nagyszakácsi Óvodája és Általános Iskolája
  2. helyezett: Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola Kustánszegi Tagintézményének 4. osztályos tanulói
  3. helyezett: Túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola 1.b osztályos tanulói

különdíj – legjobb rendezés: Úri Napsugár Óvoda – Katica csoport

különdíj – legjobb jelmez és koreográfia: Pitvarosi Petőfi Sándor Általános Iskola Ambrózfalvi Tagintézménye

különdíj – legjobb alakítás: Forsthoffer Áron

 

Írás kategória:

  1. helyezett (megosztott): Takács Boglárka – Az Északi-sark leghidegebb zugán (vers)

és a Gróf Esterházy Móric Általános Iskola 3.a osztályos tanulói – A Mikulás naplója (próza)

  1. helyezett: Peresztegi Hanna – A Szülőmanók (próza)
  2. helyezett: Horváth Zsófia – A Mikulás egy napja (próza)Baka István Általános Iskola 4.c osztály

különdíj: Boros Naomi Alexandra – A Mikulás (vers)

 

Rajz kategória:

  1. helyezett (megosztott): a Komáromi Dózsa György Általános Iskola 2.b osztályos diákjai és

a Fejér Megyei Általános Iskola és Speciális Szakiskola 5-6. osztályos tanulói

  1. helyezett: Füri Fanni
  2. helyezett: Balogh Adrián

különdíj – legjobb ötlet: Szegedi Arany János Általános Iskola 1.c osztálya

különdíj – legjobb technika: I-es számú Napraforgó Óvoda, Szigetszentmiklós, Katica-csoport

közönségdíj – osztály: Dombóvári Szent Orsolya Iskolaközpont, 5-6-7. osztály

közönségdíj – egyéni: Lukács Liza Dóra

 

Forrás: http://www.mikulasfalva.com/