A 2014/2015-ös tanévben az Óbudai Egyetem által kezdeményezett Kárpát-medencei Online Oktatási Centrum (K-MOOC) keretében négy, kredites kurzus indult.

 

 

 

 

Ezek közül az egyik legnagyobb népszerűségnek a  „A jazz kultúrtörténete” című kurzus örvendett, melynek előadója Benkó Sándor, a legendás Benkó Dixieland Band vezetője volt. 2015. február 25-én 15:00 órai kezdettel az Egyetemi Kutató és Innovációs Központ Einstein termében a „Jazz kultúrtörténete” kurzus végzőseinek adta át ünnepélyes keretek között Benkó Sándor és Dr. Mészáros Alajos, a K-MOOC igazgatója a kurzus sikeres elvégzését és a kreditszámot igazoló okleveleket.

A Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes által is támogatott kezdeményezés tavaly szeptemberben sikeresen kezdetét vette és a kurzusokra – A jazz kultúrtörténete I., Bevezetés az ergonómiába, Egyéni és csoportos problémamegoldó technikák, A pedagógia alapjai – összesen 271-en jelentkeztek, közülük 152-en sikeresen be is fejezték.

Az idei tanév második félévében a következő kurzusok kerülnek meghirdetésre a K-MOOC keretében: A jazz kultúrtörténete I. , A jazz kultúrtörténete II., A pedagógia alapjai, Egyéni és csoportos problémamegoldó technikák, Bevezetés az ergonómiába, Összetett hálózatok vizsgálata, Tartalomkezelés a felhőben: Orchard CMS Mobil alkalmazás fejlesztés FirefoxOS platformon, Minőségmenedzsment.

Mivel a K-MOOC-hoz csatlakozott hazai és határon túli magyar tannyelvű oktatási intézmények is népszerűsítették január folyamán a második félévre meghirdetett kurzusokat, a jelentkezők száma erre a félévre megduplázódott és jelenleg több mint 550-en adták be jelentkezésüket.
A K-MOOC-hoz csatlakozott felsőoktatási intézmények képviselőinek január 8-ai tanácskozásán elhangzottak alapján a többi intézmény is készít a K-MOOC szakmai elvárásainak megfelelő MOOC típusú kurzusokat. Ezért várható, hogy a következő tanévben tovább emelkedik a K-MOOC kereteiben meghirdetett kurzusok száma, és ezzel a kurzuslátogatók száma is.

K-MOOC-ról:
Az Óbudai Egyetem elkötelezett a Kárpát-medencei magyar nyelvű képzés, az anyanyelven történő oktatás mellett, ezért az Egyetemi Kutató és Innovációs Központ részeként 2014. szeptember 1-jén Kárpát-medencei Online Oktatási Centrum (K-MOOC) néven fejlesztő és szolgáltató központ nyitotta meg kapuit.  A K-MOOC mind nevében, mind céljában szorosan kapcsolódik a világon egyre népszerűbb és egyre elterjedtebb Massive Open Online Courses (MOOC) rendszerhez. Az elnevezésben a „massive” a tömegoktatási célt, az „open” az összes oktatási anyag szabad hozzáférhetőségét, míg az „online” a tetszőleges böngészővel, tetszőleges számítógépen vagy mobil eszközön történő elérhetőséget jelenti. A magyarországi felsőoktatási intézmények közül elsőként az Óbudai Egyetem négy kurzussal indította el ezt a hasznos és jövőbe tekintő kezdeményezést, amely így kiszolgálja a Kárpát-medencében és különösen a határon túli magyar tannyelvű képzést folytató felsőoktatási intézményeket.

 

Benkó Sándor oklevelet adott át az Óbudai Egyetemen

A 2014/2015-ös tanévben az Óbudai Egyetem által kezdeményezett Kárpát-medencei Online Oktatási Centrum (K-MOOC) keretében négy, kredites kurzus indult, melyek közül az egyik legnagyobb népszerűségnek a „A jazz kultúrtörténete” című kurzus örvendett, melynek előadója Benkó Sándor, a legendás Benkó Dixieland Band vezetője volt. 2015. február 25-én 15:00 órai kezdettel az Egyetemi Kutató és Innovációs Központ Einstein termében a „Jazz kultúrtörténete” kurzus végzőseinek adta át ünnepélyes keretek között Benkó Sándor és Dr. Mészáros Alajos, a K-MOOC igazgatója a kurzus sikeres elvégzését és a kreditszámot igazoló okleveleket.

A Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes által is támogatott kezdeményezés tavaly szeptemberben sikeresen kezdetét vette és a kurzusokra – A jazz kultúrtörténete I., Bevezetés az ergonómiába, Egyéni és csoportos problémamegoldó technikák, A pedagógia alapjai – összesen 271-en jelentkeztek, közülük 152-en sikeresen be is fejezték.

Az idei tanév második félévében a következő kurzusok kerülnek meghirdetésre a K-MOOC keretében: A jazz kultúrtörténete I. , A jazz kultúrtörténete II., A pedagógia alapjai, Egyéni és csoportos problémamegoldó technikák, Bevezetés az ergonómiába, Összetett hálózatok vizsgálata, Tartalomkezelés a felhőben: Orchard CMS Mobil alkalmazás fejlesztés FirefoxOS platformon, Minőségmenedzsment.

Mivel a K-MOOC-hoz csatlakozott hazai és határon túli magyar tannyelvű oktatási intézmények is népszerűsítették január folyamán a második félévre meghirdetett kurzusokat, a jelentkezők száma erre a félévre megduplázódott és jelenleg több mint 550-en adták be jelentkezésüket.

A K-MOOC-hoz csatlakozott felsőoktatási intézmények képviselőinek január 8-ai tanácskozásán elhangzottak alapján a többi intézmény is készít a K-MOOC szakmai elvárásainak megfelelő MOOC típusú kurzusokat. Ezért várható, hogy a következő tanévben tovább emelkedik a K-MOOC kereteiben meghirdetett kurzusok száma, és ezzel a kurzuslátogatók száma is.

K-MOOC-ról:

Az Óbudai Egyetem elkötelezett a Kárpát-medencei magyar nyelvű képzés, az anyanyelven történő oktatás mellett, ezért az Egyetemi Kutató és Innovációs Központ részeként 2014. szeptember 1-jén Kárpát-medencei Online Oktatási Centrum (K-MOOC) néven fejlesztő és szolgáltató központ nyitotta meg kapuit. A K-MOOC mind nevében, mind céljában szorosan kapcsolódik a világon egyre népszerűbb és egyre elterjedtebb Massive Open Online Courses (MOOC) rendszerhez. Az elnevezésben a „massive” a tömegoktatási célt, az „open” az összes oktatási anyag szabad hozzáférhetőségét, míg az „online” a tetszőleges böngészővel, tetszőleges számítógépen vagy mobil eszközön történő elérhetőséget jelenti. A magyarországi felsőoktatási intézmények közül elsőként az Óbudai Egyetem négy kurzussal indította el ezt a hasznos és jövőbe tekintő kezdeményezést, amely így kiszolgálja a Kárpát-medencében és különösen a határon túli magyar tannyelvű képzést folytató felsőoktatási intézményeket.

Budapest, 2015. február 25.